Bajnai Zsolt

A zenekarok szolgálatában

Beérkeztek a negyedik évadát megkezdő Cseh Tamás Program első pályázatai! A legnagyobb érdeklődés az induló zenekarokat támogató alprogram pályázatát övezete. Azt, hogy a magyar könnyűzenét támogató programnak, azon belül a kezdő formációk támogatásának hosszabb távon is van létjogosultsága, bizonyítja, hogy összesen 315 pályázat érkezett.

Ünnepelt a Cseh Tamás Program

Három éve már, hogy létezik egy program, amely célul tűzte ki a hazai könnyűzene támogatását. Formációk, klubok, médiumok és még számos más, a zenei életben fontos szereplők számára biztosít anyagi forrást az elinduláshoz vagy a fejlődéshez. Ez a Cseh Tamás Program, melynek harmadik születésnapját ünnepelték a Budapest Music Centerben január 27-én a magyar kultúra napja alkalmából.

Mesélnek a csibészek

Mi a közös Bródy Jánosban, Pataky Attilában és Nagy Feróban? Erre a kérdésre nagyon sok választ lehetne adni, mondjuk azt, hogy ők azok a régi csibészek… Azok, akik 11 zenésztársukkal együtt olyan történeteket meséltek el tavaly, amelyekről talán még senki se hallott. Ezeket már olvasni is lehet, egy 2016 decemberében megjelent kötetben, melynek a bemutatóját is megtartották.

Poptörténet Debrecenben

A fénykorát a nyolcvanas években élő Ifjúság Politikai Klub tiszteletére avatták fel a Cseh Tamás Program nyolcadik poptörténeti emléktábláját november 10-én a Debreceni Művelődési Központban. Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője az eseményen elmondta: ez az első vidéki helyszín, ahol poptörténeti emléktáblát helyeztek el.

Középpontban a zene

„Jó, hogy van Magyarországon egy olyan program, amely támogatja a feltörekvő tehetségeket” – mondta a Cseh Tamás Programról Stahl Barbara énekesnő, aki október 7-én adott koncertet a 11. Budapest Music Expón. A nagyszabású rendezvény október 7. és 9. között igazi különlegességekkel várja a zenei iránt érdeklődőket.

Ismét összeült a szakma

Negyedik alkalommal rendezték meg a zeneipar éves találkozóját, a Music Hungary-konferenciát május 26-án és 27-én Egerben. Az esemény zárónapján a Cseh Tamás Program sikereiről, tapasztalatairól, a könnyűzene és a kormányzat kapcsolatáról esett szó, illetve nagy bejelentés fültanúi is lehettek a konferencia résztvevői.