Bakonybél

A pszichológia csak az út feléig viszi az embert, aztán otthagyja

Hogyan maradhat állva a szörfös a 21. század viharos vizein? És mit csináljon, ha elveszti az egyensúlyt? A Brain Bar egyik legkülönlegesebb vendégelőadójával, dr. Baán Izsák bencés rendi perjellel beszélgettünk.

Zenés esttel emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben

Az esten a jazz és a világzene mellett felhangzanak majd Cseh Tamás dalai, bakonyi indián énekek és country muzsika is – tájékoztatta az MTI-t az emlékműsort szervező bakonybéli önkormányzat.

Tizedszer idézik meg Cseh Tamás emlékét Bakonybélen

Cseh Tamás emléke előtt tisztelegve rendezik meg tizedik alkalommal az Énekmondók emlékezete elnevezésű zenés, kulturális családi programot Bakonybélen.

Izgalmas fejezet kezdődött az európai kamarazene világában

12 ország együttműködésében három év alatt 38 vonósnégyes mutatkozik be különleges koncerthelyszíneken. Magyarországon az első koncert május 19-én lesz a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban.

A zenében megszülető csend – Bakonybél Kultháló bázisa, a Szent Mauríciusz-monostor (képriport)

A bakonybéli völgyben Szent István alapított szerzetesi közösséget 1018-ban. A hely kezdetek óta a békesség, a kiengesztelődés, a csendes belső úton megtalált harmónia közvetítője. A Szent Mauríciusz-monostor jelenleg kilenc bencés szerzetes otthona.

Családi programmal emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben

Az Énekmondó emlékezete című családi programmal tisztelegnek Cseh Tamás előtt szombaton Bakonybélben. A település egykori díszpolgárának emlékére szervezett egész napos rendezvényen az érdeklődők megismerhetik az indián hagyományokat, lesz zenei program, a legkisebbeket pedig meseelőadással várják.

Békét teremtő magány – kortárs kiállítás a Szent Gellért-emlékév alkalmából

A Szent Gellért alakjának és szellemiségének megidézésére remetesége ezredik évfordulója kapcsán kiírt pályázatra közel kétszáz alkotás érkezett. A harmincöt legjobb július 20-tól a szentendrei MANK Galériában látható.

Pünkösdi programok a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban

Népzenével, jazzkoncerttel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban a pünkösdi hétvégén. A látogatók különös hangszereken, többek között egy konzervdobozból készült gitáron is zenélhetnek majd.

Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben

Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek augusztus 14-én a Szentkút-kápolna szomszédságában, ahol megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi események zenei rendezője volt.