Baksa-Soós János
Szeptember 25-én történt
„Ami bennem van, őszintén odaadom a közönségnek. Addig nem is tudok játszani, amíg érzem, hogy ez nem igazi, ez hamis, ez nem arról szól, amit el akarok mondani” – fogalmazta az 1943. szeptember 25-én született – és 2023-ban elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Csomós Mari. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművészt többek között a Szolnoki Szigligeti Színház, a Nemzeti Színház és a Radnóti Miklós Színház előadásaiban, illetve az Így jöttem, a Makra, a Jadviga párnája és a 141 perc a befejezetlen mondatból című filmekben láthattuk.
Szeptember 20-án történt
„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt” – fogalmazta az 1897. szeptember 20-án született – és 1966-ban elhunyt – Kossuth-díjas író, Tamási Áron.
Nélküle nem mehetett tovább az LGT zenevonata – 10 éve halt meg Somló Tamás
Tíz éve, 2016. július 19-én hunyt el Somló Tamás zenész, énekes, a Locomotiv GT tagja, az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjének szerzője.
Zenés esttel emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben
Az esten a jazz és a világzene mellett felhangzanak majd Cseh Tamás dalai, bakonyi indián énekek és country muzsika is – tájékoztatta az MTI-t az emlékműsort szervező bakonybéli önkormányzat.
Hobo mesterhármasa: Jézus, Shakespeare és József Attila
Nem sok Kádár-kori sikertörténet élte túl a rendszerváltást, ilyen értelemben talán hasonló Hobo pályafutása is. Földes László 1961-ben kötött örök szövetséget József Attila verseivel, melyekhez azóta is hűséges, és koncertjein, önálló estjein is hirdeti dicsőségüket.
Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született
Hetvenöt éve, 1948. szeptember 20-án született Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova énekes, képzőművész, performer, az egykori legendás Kex együttes vezéregyénisége, a magyar underground meghatározó alakja.
„Mindenképpen becsületes” – A Helyzetjelentések – Cseh Tamás 80 című kiállításról
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása egészen közel hozza az embert: kételyeit, esendőségét, útkeresését és nagyra hivatottságát. A bontakozását és kiteljesedését valami addig kipróbálatlannak: egyszerre köz- és magánéletinek. Az itt és mostba rögzültségnek és végtelen meghaladásának.
Könyvkuriózum jelenik meg a Kossuth-évforduló napján
Művészetről és álművészetről mesél viccesen Baksa-Soós Attila Rockoperája.
Elhunyt Baksa-Soós János zenész, képzőművész
73 éves korában elhunyt Baksa-Soós János zenész és képzőművész, a Kex zenekar egykori frontembere, tudta meg a Magyar Narancs.