Budapest Music Center

Heti menü – melegen ajánljuk (08. 27.–09.02.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Rados Ferenc és Kelemen Barnabás a BMC-ben

Az 5. Fesztivál Akadémia kamarazenei fesztiválon augusztus 24-én különleges előadásra kerül sor a Budapest Music Center Koncerttermében. A két Kossuth-díjas művész Mozart ifjúkori és Schumann időskori egy-egy szonátáját adják elő a 18 órakor kezdődő koncerten, majd 20:30-tól Beethoven egy szonátáját mutatják be.

Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdetnek zeneszerzőversenyt

Idén Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdeti meg az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt a Budapest Music Center (BMC) és a Müpa, a pályaműveket augusztus 15-ig várják.

„Semmi sem az, aminek elsőre tűnik” – Interjú Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel

A Fuharosok ősbemutatója március 13-án lesz a Budapest Music Centerben Molnár Anna mezzoszoprán és az UMZE közreműködésével. Zenei idézetekről, „zenés színház-barát” szövegekről és folyamatos útonlevésről is beszélgettünk Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel.

„A művészet nem a hibátlanságról, hanem a szép hibákról szól"

Sötét folyosón rejtegetett Berény-képről, a zene társadalomgyógyító erejéről, jobbra és balra húzó hangokról beszélgettünk Hámori Máté karmesterrel.

Kurtág Márta-emlékest a Budapest Music Centerben

A tavaly októberben elhunyt zongoraművészre emlékeznek február 19-én tanítványai és tisztelői körében egy koncerttel a BMC Koncerttermében.

Bacsó Kristóf szerzői estje a BMC-ben

Izgalmas, kelet-európai életérzés hatja át Bacsó Kristóf jazz- és kortárs elemekből építkező zenéjét. Ebből hallhatunk ízelítőt a Modern Art Orchestra február 16-i koncertjén.

Folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramja

A mentorprogram évenként két zeneszerzőt és két karmestert fogad, akik közösen dolgoznak a program folyamán és később a karrierjük során is segíthetik egymás munkáját.

Neves vendégek az idei DEX dalszerző expón a BMC-ben

Harmadik alkalommal rendezik meg a DEX Songwriting Expót a Budapest Music Centerben (BMC). A dalszerzők találkozóján március 2-án és 3-án a vasárnap Grammy-díjat nyert producer, Steve Dub is jelen lesz.

Hallássérülteket is vár koncertjeire az Óbudai Danubia Zenekar

Februártól májusig a zenekar ingyenes koncertjein minden fizikális eszközt bevetnek majd, hogy át tudják adni a zene élményét a hallássérülteknek.

Egri & Pertis Zongoraduó pantomimmel

Az Áthallások első évadjának zárókoncertje március 22-én lesz a BMC-ben, az esemény sztárvendége Berecz András.

Takács Nikolas: Harminchárom

A magyar jazz, soul és R’n’B egyik legismertebb hazai képviselője Harminchárom című nagylemezét mutatja be december 21-én a Budapest Music Centerben.

Korb Attila szerzői estje

November 25-én Korb Attila szerzői estje lesz a Budapest Music Centerben.

Hogyan dzsesszelt volna Beethoven?

Áthallások címmel koncertsorozat indul a BMC-ben.

Kortárs zenei fesztivál a BMC-ben

A Hallgatás napját november 10-én a Budapest Music Centerben rendezik meg.

Szabadtéren és templomokban is koncertezik az Óbudai Danubia Zenekar

Iskolákban és idősotthonokban, szabadtéren és templomokban is fellép az Óbudai Danubia Zenekar az új évadban.