Cseh Tamás Program
Elindult a Music Hungary 2015
Harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Music Hungary zeneipari konferencia Egerben május 28-án. A szakma rendezvényén zenészek, fesztiválszervezők, zenei szakemberek beszélgetnek a könnyűzene helyzetéről, a zenei oktatás fontosságáról, finanszírozásról és a zeneipar lehetőségeiről.
V.U.K. Négyen Feketén
A Fekete fivérek. Akár ez is lehetne a zenekaruk neve, hiszen négy testvér alkotja. Stílusmeghatározásba nem szívesen bonyolódnak, azt játsszák, amit szeretnek: a hatvanas évektől kezdve szinte minden műfaj hatott rájuk. A Cseh Tamás Programban pedig most elkészült a lemezük. Ők a V.U.K., vagyis a Volume Under Kontroll. Minderről Fekete István énekessel beszélgettünk. INTERJÚ
Jazz meg ez meg az - Interjú Nagy Ábel Mártonnal
A D.A.S. Trio neve a három tag keresztnevének kezdőbetűiből rakható össze: van benne egy kis Donka, azaz Fábry Adonisz, valamint egy-egy adag Nagy Ábel Márton és Kéri Sámuel. Ábel vállalta magára a feladatot, hogy megismertesse a Cseh Tamás programban nyertes zenekart a Kultúra.hu olvasóival is.
A Petőfi brandháromság
„A Petőfire nemcsak felületként tekintünk, hanem világnézetként, életérzésként” – mondja Horváth Gergely. A Petőfi Rádió és TV felelős szerkesztője szerint nem baj, ha a zenekarok petőfis dalokat szeretnének írni, csak maradjanak hitelesek. Noha megvált az általa létrehozott Kultúrfitnesztől, vasárnapi lelki gyakorlataiban továbbél a műsor szellemisége. Horváth Gergellyel beszélgettünk a Petőfi TV-ről, a petőfiségről és mindenről, ami zene. INTERJÚ
Nálunk a zene az első
Különleges fúzió az, amit csinálnak: a klasszikus zenét ötvözik a könnyűzenével és a loop technikával. Képzett zenészek, elektromos hangszereken játszanak, slágereket, népdalokat dolgoznak át és saját számokat írnak, a Cseh Tamás Program keretében pedig megjelenhetett a lemezük. Ők az InFusion Trio: Weisz Nándor (ének-dob), Simkó-Várnagy Mihály (cselló, basszusgitár) és Farkas Izsák (hegedű). INTERJÚ
Zenekari marketing Punnany Massif-módra
A Cseh Tamás Program Backstage workshopjának újabb előadása a zenekari marketingről szólt. A Punnany Massif a saját példáján mutatta be, hogyan kell a gyakorlatban elképzelni ezt: a bandát Wolfie, míg a szakmai oldalt Soltész Péter manager képviselte.