Cseh Tamás Program
525 millió forint a harmadik évben
Több mint kétmilliárd forint jut könnyűzenei utánpótlásra – ebből a Cseh Tamás Program 2016/2017-es évadára 525 millió forint fordítható – jelentette be Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a Zene Ünnepén tartott sajtótájékoztatón június 21-én a Várkert Bazárban.
Dallamok a Várkertben
A Várkert Bazár idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programjaihoz: június utolsó szombatján egyedülálló tárlatvezetésekkel, gyerekeknek és felnőtteknek szóló művészeti expedíciókkal és a Cseh Tamás Program feltörekvő zenekarainak koncertjével várnak minden érdeklődőt a délután hatkor kezdődő rendhagyó programokon.
Eklektikus popzene
„Nézd a világ apró rebbenéseit” – ezt a mottót kölcsönözte magának Radnóti Miklóstól a Magidom zenekar, ugyanis igyekeznek kifelé és befelé is figyelni, és megírni mindazt, amit látnak vagy képzelnek. A banda szeretne változatos maradni, és arra törekszik, hogy még több hallgatóhoz eljusson a zenéje. Ebben segítheti őket, hogy bekerültek a Cseh Tamás Programba.
Hosszú távon tervezünk
Nagy léptekkel halad előre a Run Over Dogs együttes zenei pályafutása, hiszen megalakulásuk óta két tehetségkutatón is eredményesen végeztek. A négy fiú nemcsak Magyarországon szeretne sikereket elérni, hanem külföldön is nyomot akarnak hagyni. A zenekar fejlődéséről az együttes frontemberét, Czeglédi Szabolcsot kérdeztük.
Dallamok a belvárosban
Idén 10 éves születésnapját ünnepli a Belvárosi Fesztivál, rövidítve: BelFeszt. A fellépők között lesz a Margaret Island, az Intim Torna Illegál és az Irie Maffia. Aki nosztalgiára vágyik, az sem fog csalódni, hiszen koncertet ad Korda György és Balázs Klári, Kovács Kati, a Dolly Roll és Zoltán Erika is. Az utolsó nap pedig a fiatal tehetségeké: jönnek a Cseh Tamás Programban részt vevő fellépők és a Fölszállott a Páva sztárjai.
Ismét összeült a szakma
Negyedik alkalommal rendezték meg a zeneipar éves találkozóját, a Music Hungary-konferenciát május 26-án és 27-én Egerben. Az esemény zárónapján a Cseh Tamás Program sikereiről, tapasztalatairól, a könnyűzene és a kormányzat kapcsolatáról esett szó, illetve nagy bejelentés fültanúi is lehettek a konferencia résztvevői.
Kétéves a Cseh Tamás Program
Második születésnapját ünnepelte a Cseh Tamás Program a Várkert Bazárban.
Emléktábla a művelődési ház falán
A poptörténetünk legfontosabb helyszíneit megjelölő hetedik táblát május 21-én avatta Szörényi Levente és Gittinger Tibor, az Illés Kluboschok Baráti Körének vezetője a Fővárosi Művelődési Házban (FMH). Az avatón elhangzott: számos zenekar játszott itt, és a mai napig a ház falai között működik az Illés Klub, mely „nemcsak zenei klub volt, hanem kulturális misszió”.
Zenével boldogabban
Hangszerekről és vásárlásukról, a legnagyobb nyári koncerthelyszínekről, azok programkínálatáról, valamint a Cseh Tamás Program eddigi tapasztalatiról és a jövőbeli tervekről beszélgettek a zeneipar neves szakemberei a május 13-án megrendezett Backstage-workshopsorozat idei utolsó állomásán. Az esemény a Cseh Tamás Program keretében valósult meg.
Újabb tábla a legendák sorában
A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Rottenbiller utcai stúdiója tiszteletére avatták fel az NKA Cseh Tamás Program hatodik poptörténeti emléktábláját május 11-én. Akik felkeresik az emlékpontokat, poptörténetünk izgalmas, térbeli vetületét ismerhetik meg. Az avatón elhangzott: többek között itt vették fel az Illés, Kovács Kati, sőt Hofi Géza lemezeit is.
A legfontosabb a dalok hangulata
„Nekem szívügyem, hogy a dalainkkal kiálljunk azokért az apró dolgokért, amelyek jobbá tehetnék a világot” – állítja dr. Nyilas Renáta, aki bandájával arra törekszik, hogy üzenetük eljusson a hallgatósághoz. A Cseh Tamás Program által támogatott zenekar számaiban keveredik a pop, a funky és a rock, ám nekik a pontos stílusmeghatározás helyett fontosabb a dalok hangulata.