Debrecen
Nincs is ennél nagyobb szépség
„Valaki egészen más lehetsz. Nem a saját életedet éled, hanem egy másikat, de teljesen átadva magad” – mondta a színjátszásról Varga Klári, a debreceni Csokonai Színház színművésze, aki idén elnyerheti a Kaszás Attila-díjat. A jelölést élete eddigi legnagyobb elismerésének érzi, ahogy ő fogalmazott: „nincs is ennél nagyobb szépség”.
Megújul a debreceni Zenede épülete
Megkezdődött az egykori debreceni Zenede, a mai Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola műemlék épületének felújítása. Papp László (Fidesz-KDNP), a város polgármestere július 23-án a munkálatok helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat bruttó 360 millió forintot nyert a Zenede épületének energetikai korszerűsítésére.
Befejezik a színház fejlesztését
Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház évekkel korábban félbemaradt beruházása. A Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magában foglaló kulturális pályázaton – jelentette be Debrecen polgármestere, a hajdú-bihari közgyűlés, valamint a Bihar megyei Tanács elnöke a közös sajtótájékoztatón.
Kiállítás a Hortobágyról
A kilencvenéves hortobágyi művésztelepen született alkotásokból nyitottak kiállítást június 30-án a debreceni Kölcsey központban. A Vászonra örökítve a sík világa… című kiállítás megnyitóján Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója elmondta: a Hortobágy fontos szerepet játszik Debrecen kulturális életében, és fontos eleme az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatnak.
Énekszó költözik Debrecenbe
Fülöp-szigetek, Kína, USA, Kanada, Oroszország, Írország, Dánia – csak néhány azon országok közül, melyeknek kórusa július elején ismét énekszóval töltik meg Debrecen tereit a világ egyik legismertebb kortárs kóruszenei eseményén. A Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál július 5. és 8. között várja az érdeklődőket.
Vikingek és szarmaták Debrecenben
Páratlan kiállításokkal készül a Múzeumok Éjszakájára a debreceni Déri Múzeum: A vikingek előtt… – harci áldozat a mocsárból, illetve a Császárok az erszényben című tárlatok szakmai megnyitóját június 22-én este tartották a múzeumban. A vikingek egykori csatáját bemutató tárlat október 14-ig, míg a Derecske határában feltárt szarmatasírban talált leleteket bemutató kiállítás csak a Múzeumok Éjszakáján látható.
Remek évadot zárt a színház
A most befejeződő színházi évadban 363 előadáson több mint 78 ezer nézője volt a Csokonai Nemzeti Színháznak. Az előadásokra 12 és fél ezren váltottak bérletet – hangzott el a teátrum június 18-ai évadzáró társulati ülésén Debrecenben. Az ülésen kiosztották a művészeti elismeréseket: Nívódíjat kapott Ráckevei Anna, Szakács Hajnalka, Bakota Árpád, Rózsa László színművész és Szabó K. István rendező.
Ismét Campus Fesztivál júliusban
Több mint százezer látogatót várnak az idei Campus Fesztiválra, amelyet július 18. és 22. között rendeznek meg a debreceni Nagyerdőben. A tíz zenei színpadon és a többi helyszínen összesen 250 zenei program, külföldi és magyar sztárvendégek, valamint színház, mozi, irodalmi beszélgetés is várják a fesztiválozókat: fiatalokat, gyereket és családjaikat egyaránt.
Mesterművek érkeztek Debrecenbe!
Több mint félszáz remekmű, többek között Monet, Van Gogh, Cézanne, Matisse, Modigliani, Picasso, Andy Warhol és Lichtenstein olajképei, rajzai érkeztek Debrecenbe június 12-én, amelyeket a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ június 18-án megnyíló Impressziók című kiállításán lehet megtekinteni. A tárlat szeptember 23-ig látható.
Színházi előadások a Nagyerdőben
Az idei, június 12-én kezdődő és szeptember 8-ig tartó Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében 11 vendégtársulat 14 produkciójában összesen 21 színházi előadást láthat a közönség a debreceni Nagyerdőben. Lesz krimi, vígjáték, bűnügyi komédia, jazzoperett, musical, kortárs táncjáték – igazi színpompás nyarat ígér a szabadtéri 24. évada!
Felavatták a szobrot
Felavatták Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter állószobrát, Juha Richárd szobrászművész alkotását május 15-én a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti téren. Balog Zoltán, az ügyvezető kormány emberi erőforrások minisztere avató beszédében elmondta: Klebelsberg Kunó öröksége „a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás”.
A hit megtartó ereje
A reformáció 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóját köszöntő idei debreceni programok záró rendezvényeként a Déri Múzeumban december 4-én este megnyitották A hit megtartó ereje – Az erdélyi fejedelemség és Debrecen című kiállítást. A tárlat március 31-éig látogatható.