Debrecen

A vizuális anyanyelvet is tanítani kell

A magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészetet művelő, az idén 70 esztendős Makoldi Sándor festőművész jubileumi kiállítása látható február 27-ig Debrecenben, a Belvárosi Galériában. A magyar népi szimbolikát erőteljesen használó képzőművésszel ebből az alkalomból készítettünk beszélgetést.

Ismét Morricone vezényli a Kodály Kórust

Hamarosan újra Ennio Morriconéval turnézik Európában a Kodály Kórus. A debreceni énekkar 2014-ben már koncertezett a világhírű filmzeneszerzővel, aki ebben az évben még több helyszínre hívta el az énekeseket. A készülődést már megkezdték, január végén indulnak útnak az európai nagyvárosokba. Kiss Csabát, a Kodály Kórus megbízott karnagyát kérdeztük a koncertkörútról.

A tekintet mozgástere

Ezzel a címmel nyílt kettős jubileumi kiállítása Fátyol Zoltán debreceni képzőművésznek. A tavaly december elején megnyílt tárlat január 11-ig volt látható Debrecenben, a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.