díj

Új nemzetközi könnyűzenei elismerés

A hollandiai Eurosonic bejelentette az Európai Unió új, kortárs könnyűzenei díját: a Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) létrehozásával új fejezet nyílik az európai könnyűzene történetében. A kezdeményezés célja a friss tehetségek támogatása, így ezentúl évente díjazzák azokat az előadókat, akik méltón képviselik Európa saját hangját.

Sikeres évet zárt a Nemzeti Színház

„Szép év volt, vállalásaink nagyrészt teljesültek” – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a június 8-án megtartott évadzáró sajtótájékoztatón. A 2018-as év sikereinek ismertetését követően az igazgató bejelentette a színháztól távozó színészeket, illetve átadta a Farkas–Ratkó-vándorgyűrűt és a színház négy saját alapítású díját.

Nagyon meghatódtam

A francia Becsületrend lovagja címmel tüntették ki Káel Csabát a francia-magyar kulturális kapcsolatok fejlesztéséért, valamint a kulturális diplomácia területén elért eredményeiért. A Müpa vezérigazgatója a Kultúra.hu-nak úgy fogalmazott: „mikor megláttam, milyen nagyszerű művészek kapták meg ezt a kitüntetést az elmúlt két évszázadban, nagyon meghatódtam”.

Nyári olvasmányok a könyvtárosoktól

Ha még nem tudjuk, mit olvassunk nyáron, nézzük meg, mit ajánl a könyvtáros szakma! A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Árnyékban éles fény vagy – A Radnóti házaspár fényképei című kötet, a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Tittel Kinga: Mesélő Budapest és a Szépmíves Könyvek Kiadó által kiadott Munkácsy Mihály: Emlékeim, naplótöredékek, levelek című könyv kapott idén Fitz József-díjat.

Akik a legjobb tudásukkal szolgálnak

Nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe március 15-e, ezért vált hagyománnyá, és ezért köszöntik ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak – hangsúlyozta a Parlamentben elmondott ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök március 15-én, a Kossuth- és a Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt.

Művészeket díjaztak

Önök arra terelnek bennünket, ahol a szép, az igaz és a jó létezik, létezhet gyakran oly’ méltatlanul élt világunkban. Teljesítményük erősíti összetartozásunkat, magyar mibenlétünket, részévé válik mindannak, amit érdemes megismerni, megérteni, megtartani, továbbadni, ha úgy adódik, védelmezni – mondta Balog Zoltán március 13-án a Pesti Vigadóban, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.