díj

Ismét díjazzák a zenészeket

Másodszor adják át a Petőfi Zenei Díjakat: a hazai könnyűzenei színtér legjobbjait nyolc kategóriában ismerik el, az esemény egy nagyszabású gála keretében lesz június 26-án, a 25. Telekom VOLT Fesztivál -1. napján. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést a Halott Pénz és a Quimby kapta.

Az év levéltára

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2012-ben alapította az Év Levéltára Díjat, mely egy kiemelkedő szakmai tevékenységet végző levéltári intézmény elismerését szolgálja. Az elismerést 2016-ban a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára nyerte el. A Kultúra.hu Boross Istvánnal, az intézmény igazgatójával beszélgetett a levéltár mindennapjairól, valamint kitűzött céljaikról.

Jelmezeket és díszleteket díjaztak

A színházi előadás sikerét nemcsak a rendezés és a színészek játéka, hanem a díszletek és a jelmezek is befolyásolják, melyek ugyanúgy közvetíthetnek mély tartalmat, ébreszthetnek új gondolatokat. Ezért is fontos, hogy idén is átadták az év jelmeztervezője díjat, amelyet Nagy Fruzsina kapott, valamint az év díszlettervezője díjat, melyet megosztva Bagossy Levente és Khell Csörsz nyerte el.

Az operett kapta a főszerepet

Fischl Mónika és Dolhai Attila kapta Az évad operettszínésze, Peller Anna és Kerényi Miklós Máté pedig Az évad musicalszínésze díjat október 24-én este a Budapesti Operettszínházban a magyar operett napja alkalmából tartott gálaesten. A rendezvényen felléptek a Lehár Ferenc Operett Énekverseny résztvevői is, akik hat országból érkeztek.

Díjazták a zenei szakembereket

A Budapesti Music Expo harmadik, záró napja sem telt izgalmas programok, csodás hangszerek és táncra perdítő koncertek nélkül. Bemutatkoztak a különböző tehetségkutatók nyertesei, felléptek a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok, átadtak 14 díjat, és még egy poptörténeti emlékhelyeket összegyűjtő applikációt is bemutattak.

Izgalmas ötletek a múzeumkertben

A magyarok elsőszámú múzeuma a szabadságharc óta nemzeti ügy. Fontos, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kertje is méltó legyen az épület múltjához, történetéhez, és egy zöld, családbarát kulturális kert jöjjön létre, amely a pihenésre is lehetőséget ad – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Múzeumkert-ötletpályázat eredményhirdetésén augusztus 29-én.