előadás
Mesék és bábok Szegeden
Négy saját bemutatót tervez jubileumi 2016-2017-es évadában a szegedi Kövér Béla Bábszínház – közölte Kövér László igazgató szeptember 7-én a Tisza-parti városban. Az évadnyitó ülésen a színházi szakember elmondta: 1946 decemberében mutatta be pár lelkes középiskolás a János vitéz című bábdarabot. Ezt az előadást tekintik a szegedi bábszínház indulásának, így idén hetven esztendős az intézmény.
Színpadon a könnyed klasszikusok
Hét nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a most kezdődő évadban, a produkciók többsége könnyedebb lesz, mint a korábbi években – mondta el a teátrum szeptember 5-ei évadnyitó társulati ülésén Besenczi Árpád igazgató. Az új évad első bemutatója Francis Veber műve lesz, a Balfácánt vacsorára című vígjátékot október elején láthatják a nézők.
Drakula táncol Budapesten
A Szegedi Kortárs Balett és Sághy Alexandra egy-egy kortárstánc-előadásának premierjével várja szeptemberben a nézőket a Nemzeti Táncszínház. Ugyancsak az ősz első hónapjában láthatja a közönség a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot, továbbá a Drakula utolsó tánca című produkciót Budapesten.
A művészet bódító hatása
Dr. Zacher Gábor toxikológus beszélget Az éjszakai csodái című darabról a Tünet Együttes rendhagyó évadnyitóján, szeptember 13-án este a Trafóban. A téma: lehet-e józanul betrippelni, pusztán a művészet segítségével? Érdemes-e drog helyett színházjegyet venni? A doktor beszélgetőtársa Szabó Réka, a Tünet Együttes alapító-rendezője lesz.
Hatalom és szerelem a színpadon
Húsz év után újra színpadra állítják az angol drámaíró, költő és műfordító Christopher Marlowe II. Edward című művét Magyarországon. Alföldi Róbert az elmúlt egy év külföldi tartózkodása és számos rendezése után ezt a művet választotta 2016. évi magyarországi bemutatójául. Forgách András fordításával igazán különleges helyszínen láthatják a nézők a darabot.
Az este a színházé
A Szép estéket, Debrecen! című évadnyitó gálával veszi kezdetét a Csokonai Színház következő szezonja augusztus 27-én 18 órától. A művészek nemcsak a repertoáron maradó népszerű előadások – Akár Akárki, Tüzet viszek – egyes jeleneteiből válogatnak majd, hanem ízelítőt adnak az új évad prózai és zenés bemutatóiból is – olvasható a Csokonai Színház oldalán.
Vissza a királyok idejébe
Már negyedik alkalommal rendezi meg Székesfehérvár augusztus 12. és 21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat. Akik rendhagyó időutazásban szeretnének részt venni, látogassanak el augusztus közepén a történelmi fővárosba! Királyaink történetét mozgóképek és színházi előadás is megelevenítik, de felcsendül az egyházi remekmű: a Stabat Mater is.
Színházak költöznek a Völgybe
A Művészetek Völgye idén is otthont ad a színtársulatoknak, a látogatók a koncertek és irodalmi programok mellett számtalan előadást is megtekinthetnek. Csehov komédiák, a Liliomfi, a Toldi, Örkény Istvántól a Tóték és Weöres Sándor Psyché című műve is bekerült a repertoárba. A kicsiket pedig többek között a Grimm testvérektől a Jancsi és Juliska története varázsolja el.
Bolond világ ez, vakot koldus vezet
Az Alföldi Róbert-féle Lear királyban a hatalom cselszövéseit hangos, látványos jelenetek mutatják be, sok a vér, hosszú a haldoklás. Az ármánykodás, a tisztességtelenség fondorlatos története ez. A szöveg, mely a fordító, Nádasdy Ádám munkáját dicséri, a magyar nyelv gazdag szókincsét mutatja. A Radnóti Miklós Színház produkciójában, mely a POSzT versenyprogramjában is szerepel, Leart, Nagy-Britannia királyát László Zsolt alakítja.
Ahogy a színésznő látja
Peremartoni Krisztina színművésznő már évek óta lelkes nézője a Pécsi Országos Színházi Találkozó darabjainak – főként a nem a versenyprogramban szereplő előadások érdeklik. Az Amerikában élő színésznő a POSzT-on adott interjúban elmesélte: miért ment a tengerentúlra, mit gondol az előadásokról, és az is kiderül, vajon hazajönne-e játszani, ha hívnák.
Pimaszul tehetséges
A Kaposvári Egyetem harmadéves hallgatói által ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Rómeó és Júlia méltán került be a POSzT Fesztivál programjába. Ennek kapcsán készült villáminterjú Szabó Nikolett-tel, aki a dadát formálta meg, fiatal kora ellenére igazán megnyerően.
Színház Szerbiából
Lénárd Róbert, az Újvidéki Színház művészeti vezetője már sokadik alkalommal jár a POSzT-on. Tavaly és tavalyelőtt az újvidékiek előadásaikkal részesei voltak a versenyprogramnak, idén a POSzT Fesztivál programja keretében mutatták be egyik darabjukat: Hernyák György rendezésében a Guppi című kortárs orosz drámát.
Kezdődjék a játék!
Csaknem 10 napon át több mint 150 programmal várja a színház szerelmeseit a Pécsi Országos Színházi Találkozó a baranyai megyeszékhelyen június 9. és 18. között. A színházi seregszemle megnyitóját június 9-én tartották, ahol Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: „a POSzT van, a POSzT volt és a POSzT lesz”.