építészet
Az építészetben is fontos kapcsolatot teremteni a természettel
Nem önmagukban az okostechnológiák, hanem azok okos használata teheti jobbá az életet a jövő városaiban – állapították meg a Brain Bar jövőfesztivál Hogyan tervezhetünk élhető városokat a jövő számára? című, csütörtöki panelbeszélgetésének résztvevői, akik közül Fudzsimoto Szú japán sztárépítész kiemelte: fontos minél szorosabb kapcsolatot teremteni a mesterséges technológiák és az ökosztisztéma között.
Országos tervpályázatot írt ki az MMA a magyar építészet új múzeumára
Országos, nyílt, egyfordulós tervpályázatot ír ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a fenntartásában működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új székhelyének tervezésére.
Átadták a felújított Lónyay–Hatvany-villát
A budai Várban álló épület a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Batthyány Lajos Alapítvány székháza.
Postamustra – Postaépítészetünk gyöngyszemei
Bár a postai szolgáltatások az internet elterjedésével mára már kissé háttérbe szorultak, a posta évszázadokig a távkommunikáció egyetlen lehetőségét biztosította. A postai épületek városképileg meghatározók voltak, hiszen az általuk biztosított szolgáltatás kulcsfontosságúnak számított. Építészeti körképünk az egykori postaállomásokat felváltó elegáns postaépületek közül válogat szerte az országban.
Insula lutherana − A béke szigete a nyüzsgő Belvárosban
Nem mindenki tudja, hogy a folyton nyüzsgő budapesti Belvárosban, a Deák téri közlekedési csomópont közelében a nyugalom és a béke szigete bújik meg. Insula lutheranát, vagyis evangélikus szigetet alkot a templom, a múzeum és az iskola, és elegáns klasszicista épületével, a reformáció évének tiszteletére felújított remek múzeumával lelki felüdülést kínál az érdeklődőknek.
Belvárosi állatsereglet
Meglovagolható orrszarvú, tátogó hal, szitakötőre vadászó béka, méhkaptárba igyekvő méh, peckesen sétáló páva? Efféle különleges állatsereglet nem csupán vadasparkokban figyelhető meg, hanem egy budapesti belvárosi séta alkalmával, a házak homlokzatain is. Felkutatásukhoz az Iparművészeti Múzeum izgalmas sétáján kaptunk útmutatást.
9 érdekesség a 90 éves könyvtárpalotáról
A Fővárosi Szabó Ervin (FSZEK) könyvtár palotája éppen kilencven esztendeje, 1931 tavasza óta szolgálja a közművelődés ügyét. Az épület azonban ennél sokkal régebbi: 1889-ben húzták föl az akkoriban palotanegyeddé váló pesti külvárosban. A környékhez, az épülethez, az építtető családhoz és a könyvtárrá alakított palota történetéhez is sok-sok érdekesség kapcsolódik.
Kihirdették az Év balatoni háza építészeti pályázat győzteseit
A beérkezett 23 pályamű közül az év balatoni lakóháza a felújításon és bővítésen átesett keszthelyi Castelli-villa lett.
Mit kezdjünk az ipari örökséggel?
Online konferenciát szervez az ipari területek újrahasznosításának lehetőségeiről június 4-én az Ipari örökség 4.0 és a Torula Művésztér.
Az olasz hajótervezés nagyjai
Az építészet és a tenger címmel nyílik kiállítás az Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában június 3-án. A tárlat három 20. századi olasz építész tengerhez fűződő munkásságát mutatja be.
Ízlésficam − a Kis magyar snassz és neociki kiállításon jártunk
Szalai András Kis magyar snassz és neociki című kötete épített környezetünk fél évszázados visszásságait gyűjti össze szórakoztató formában. A könyvbemutatóhoz kapcsolódóan nyílt meg Weiler Péter festőművész pop-up kiállítása is, hiszen a 19 vadonatúj festmény ihletője a frissen megjelent kötet volt.
Hogyan fogunk együtt élni? – a magyar pavilon kiállítása a Velencei Biennálén
Budapest modern építészeti örökségét gondolja újra tizenkét közép- és kelet-európai építésziroda a 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel csütörtökön megnyílt kiállításán.
Szépség a részletekben
Budapesten barangolva számtalan építészeti értékben gyönyörködhetünk. Szinte mindegyik épület büszkélkedhet valamilyen különlegességgel, egyedi díszítéssel, motívummal. Sétáinkon ezúttal a kilincsek, fogantyúk változatos világát fedeztük fel.
Új kiállítás és történelmi séta a Budavári Palotanegyedben
Keddtől új kiállítással és történelmi sétával várják a látogatókat a Budavári Palotanegyedben.
Új tanulmány segíti az építészek gyakorlati munkáját
Megjelent Az építészet szerzői jogi kérdései – Szerzői jogi útmutató az építészeti gyakorlat számára című tanulmány. Grad-Gyenge Anikó a könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához időzített elektronikus kiadványa a gyakorlati szakemberek, művészek, tervezők és jogászok számára nyújt eligazodást a munkájuk során felmerülő fontosabb szellemi tulajdonvédelmi, ezen belül elsősorban a szerzői jogi kérdésekben.