építészet
Így laktak ők
Merre van az az utca, ahol József Attila A város peremén című versét írta? Melyik házban van Kaffka Margit egykori lakása, ahol 1910 és 1915 között a Nyugat és az irodalmi élet színe-java megfordult? Hol van az az épület, ahol Kosztolányi, Ottlik Géza és Huszka Jenő is lakott? A homlokzatok mögé kukkantva neves művészek életét ismerhetjük meg egykori lakóházuk rövid történetén keresztül.
Apokalipszis később
Az idei TIFF egyik legnépszerűbb filmje egy dokumentumfilm, A Petrila bolygó volt.
A Nemzeti Táncszínház új otthona
A Nemzeti Táncszínház új otthonát elsősorban a táncszakma számára tervezték, de multifunkciós, kulturális rendezvényhelyszín lesz.
Lebontani, átalakítani, megőrizni
Lebontva, átalakítva, megőrizve: hódmezővásárhelyi épülettörténetek a Tornyai Múzeumban
A tér költészete
115 ország 1700 pályaműve közül a világ legjobb középülete címmel az új Néprajzi Múzeum épületét tüntették ki a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenyén. Ferencz Marcell Pro Architectura és Ybl-díjas építészt, a műremeket létrehozó NapurArchitect építésziroda egyik vezetőjét Fogarasi Attila kérdezte.
A színháztervező
Szenes István Ybl Miklós-díjas és Europa Nostra-díjas belsőépítésszel, érdemes művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetőjével az Eiffel Műhelyház belsőépítészetéről, a családjuk kertjében lezajlott első hazai happeningről és az egymást követő generációk közötti kapcsolat fontosságáról is beszélgetett az origo.
Ők kapták a Nemzet Művésze díjat
A Magyar Művészeti Akadémia november 5-én adta át a Nemzet Művésze díjakat. Az elismeréssel idén hét művészt jutalmaztak: Budai Ilona népdalénekes, Fekete György belsőépítész, Kampis Miklós építész, Kunkovács László fotóművész, Lator László műfordító, Orosz István grafikus és Rófusz Ferenc filmrendező kapta a díjat. Ismerjük meg a díjazottakat!
Újra vár a Szépművészeti Múzeum!
A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.
Várják a terveket az új múzeumhoz
Közzétették a MÁV egykori Északi Járműjavítójának területén felépítendő Új Közlekedési Múzeum nemzetközi tervpályázatát augusztus 9-én; a meghívottak között több sikeres magyar és világhírű külföldi építésziroda található. A pályázatra szeptember 10-ig várják a jelentkezéseket, a kivitelezés 2020–2022 között várható.