évforduló
Erre a Kennedyre a Csupasz pisztoly-filmekből és A piszkos tizenkettőből emlékezhetünk
Száz éve, 1925. február 18-án született George Kennedy Oscar-díjas amerikai filmszínész, megannyi western és katasztrófafilm, valamint az Airport-sorozat és a Csupasz pisztoly-filmek egyik főszereplője.
Az elektromos feszültség névadójának templomot szenteltek Olaszországban
Kétszáznyolcvan éve, 1745. február 18-án született Alessandro Giuseppe Volta olasz fizikus, az elektromosságtan úttörője, az első galvánelem feltalálója, illetve az elektromos feszültség mértékegységének, a voltnak a névadója.
Fra Angelico minden festménye szilárd hitet áraszt
Ötszázhetven éve, 1455. február 18-án hunyt el Rómában Fra Angelico olasz szerzetes, festő, az itáliai kora reneszánsz képzőművészet, a quattrocento jelentős mestere, aki nevét a festményein oly sokszor megjelenő angyalokról kapta.
Február 18-án történt
„Száz esztendővel ezelőtt mindenki ismerte Komáromban a Kacz-házat, amely a Vármegye ucca és a Csapó ucca között húzódó, hatalmas telken állott. A szomszédok néma háznak nevezték, mert bár két uccára is szolgált ajtaja, ablakai mind befelé, az árnyas kertre nyíltak. Valamikor, a vallásüldözés korában, buzgó protestánsok építették a Kacz-házat s itt tartották titkos istentiszteleteiket; azért rejtették úgy el, lombos ákácok és gyümölcsfák közé. Vármegyeházuccai kapuján még ott volt a kocogtató is, amelynek zördülése éles hanggal verte fel az udvart. A hosszú épület rézsút-kockás, farostélyzatú ablakai boltíves folyosó alól tekintettek elő” – írta az Est Hármaskönyve 1925. évfolyamának Jókai-különszámában. Ebben a házban született Jókai Mór 1825. február 18-án.
Február 17-én történt
Cserhalmi György, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész 1948-ban ezen a napon született. Isten éltesse!
Február 16-án történt
2019-ben ezen a napon halt meg Bruno Ganz svájci színész. Bruno Ganz 19 éves korában lépett először kamera elé, később olyan filmekben játszott, mint A brazíliai fiúk, a Berlin felett az ég, A mandzsúriai jelölt, A felolvasó vagy Az amerikai barát. Kiemelkedő alakítása volt Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai című filmjének főszerepe 2004-ben.
Nat King Cole mentolos cigarettával igyekezett megőrizni bársonyos baritonját
Hatvan éve, 1965. február 15-én halt meg Nat King Cole amerikai énekes, zongorista, az első fekete zenész, akinek önálló show-műsora volt a televízióban. Cole a zenélés mellett tucatnyi filmben is szerepelt, egyebek közt a St. Louis Bluesban és a Cat Ballou legendájában Jane Fonda és Lee Marvin partnereként.
Február 15-én történt
Kr. e. 399-ben ezen a napon itta ki a méregpoharat tanítványai és kortársai szeme láttára Szókratész, a híres görög filozófus és tanító, akit az athéniak istentelenség vádjával ítéltek halálra, mivel azt állította, hogy a bálványok nem istenek, csak szobrok. A bölcs filozófus személye az elvek melletti kiállás örök példájává vált.
Halálra éheztethették a Shakespeare-t is megihlető II. Richárdot
Hatszázhuszonöt éve, 1400. február 14-én halt meg II. Richárd Plantagenet-házi angol király, aki 1377-ben tízévesen került a trónra, és akinek története William Shakespeare-t, az európai irodalom talán legnagyobb hatású drámaíróját is megihlette.
A nyelvi humor angol virtuózát II. Erzsébet ütötte lovaggá
Ötven éve, 1975. február 14-én hunyt el P. G. Wodehouse író, humorista, „az angol irodalom cirkuszi bolhája”, akit II. Erzsébet királynő lovaggá ütött, és akinek legismertebb művei közül több – például a Forduljon Psmithhez, Az életművész, a Talált pénz és a Kirabol a komornyikom – magyarul is megjelent.
Február 14-én történt
1931-ben ezen a napon mutatták be a Drakula című filmet. A fekete-fehér amerikai horrorfilm Bram Stoker azonos című regényéből készült, Tod Browning rendezésében, Lugosi Béla főszereplésével. Drakula szerepének emlékezetes megformálása Lugosi Bélát világhírűvé, a klasszikus horrorfilmek sztárjává tette, egyike lett azoknak a magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.
Csók István impresszionistának mondta magát, de inkább az életöröm festője volt
Százhatvan éve, 1865. február 13-án született Csók István kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a modern magyar plein-air festészet egyik jeles képviselője, akire hosszú élete alatt számos művészeti stílus hatott, de minden irányzat, melyet magába olvasztott, sajátosan egyéni lett.
Peter Gabrielnek a világzene felfedezésében is oroszlánrésze volt
Február 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Peter Gabriel, a Genesis együttes első énekese, aki szólóban is mindent elért, ami rockzenészként elérhető: a hét Grammy- és három Brit Awards-díja, illetve számos egyéb elismerése mellett a Rock Dicsőségcsarnokába is kétszer beválasztották.
Február 13-án történt
1917-ben ezen a napon tartóztatták le kémkedés vádjával Párizsban Mata Harit, majd – bár nem voltak egyértelmű bizonyítékok arra, hogy a németeknek kémkedett – halálra ítélték és 1917. október 5-én kivégezték. A holland táncosnő személye alaposan megmozgatta a filmkészítők fantáziáját: 1920-ban Asta Nielsen, 1931-ben Greta Garbo, 1964-ben Jeanne Moreau, 1972-ben Gábor Zsazsa, 1985-ben pedig Sylvia Kristel főszereplésével forgattak filmet róla.
Charles M. Schulz nevét Snoopy kutya ismertette meg a világgal
Huszonöt éve halt meg Charles M. Schulz amerikai képregényrajzoló, Charlie Brown és kutyája, Snoopy megteremtője. Képregénye, a Peanuts csúcskorszakában naponta kétezer-hatszáz újságban jelent meg hetvenöt országban és huszonegy nyelven.
Voltam szeretve és voltam gyűlölve, mint talán senki más
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából február 17. és 19. között tudományos és emlékkonferenciát rendeznek „Voltam szeretve és voltam gyűlölve, mint talán senki más.” Jókai Mór öröksége: a Jókai-hagyaték és a magyar irodalmi hagyomány címmel az MNMKK Országos Széchényi Könyvtárban.