Fekete Péter
Újra vár a Szépművészeti Múzeum!
A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.
Szobrot avattak a Nemzeti Színházban
Nyílt nappal kezdte meg a 2018/2019-es évadot a Nemzeti Színház szeptember 22-én, a teátrumban számos rendezvény várta a színházrajongókat. Kiemelt esemény volt Németh Antal színidirektor szobrának felavatása, amelyen köszöntőt mondott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is. A szobor Matl Péter kárpátaljai művész alkotása.
Nyolcvanöt szál rózsa a karmesternek
A 85 éves Vásáry Tamás zongoraművészt, karmestert köszöntötték a Magyar Rádió Művészeti Együttesei évadnyitó koncertje előtt szeptember 17-én a Zeneakadémián. Vásáry Tamást Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette, az idén 75 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara pedig 85 szál rózsát ajándékozott az örökös tiszteletbeli zeneigazgatónak.
Egy lapban Pannónia ezernyi színe
A Pannon Tükör legfrissebb, 2018/4. számát és dr. Merő Béla Volt egyszer egy… Reflex Színpad című memoárkötetét mutatták be szeptember 17-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A rendező, társulatalapító az 1970-es évekbe repít minket vissza, bepillantást engedve a Reflex Színpad történetébe és az amatőr társulat céljaiba. Olvasóként számos színházi kulisszatitkot tudhatunk meg, ha vele tartunk.
Kínai szerzőt díjaztak Pécsett
Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szeptember 15-én Pécsett. Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen.
Töltődj fel a népdal erejével!
A magyarok mellett cseh, lengyel és szlovák művészekkel találkozhat mindenki, aki ellátogat szeptember 15-én és 16-án a Magyar Népdal Napjára Martonvásárra. A gyerekek megcsodálhatják az óriási elefántbábot, játszhatnak cimbalmon és tárogatón. Lesz népi divatbemutató, kézműves kirakodóvásár és sok-sok koncert, tánc.
Hazánk gazdag öröksége
Újabb elemek kerültek fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére szeptember 14-én. Az erről szóló dokumentumokat az Országházban, a Kulturális Örökség Napjai megnyitó ünnepségén adták át, ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár így fogalmazott: ezzel elismerik a hagyományokat ápoló közösségek munkáját, és azt üzenik, hogy van értelme fáradozni az értékmentés nemes területén.
Különleges élmény apával
A Férfiak Klubja elindítja a Kultúrát Apától elnevezésű kezdeményezését, amellyel az édesapák családon belüli szerepvállalását szeretnék ösztönözni – jelentették be szeptember 11-én a Magyar Állami Operaház aulájában. A sajtótájékoztatón Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója úgy fogalmazott: „fontos, hogy az édesapákhoz különleges élmények kapcsolódjanak”.
Hazánk értékeket ad a világnak
A magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete – jelentette ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Szigetváron, a Zrínyi Napok szeptember 9-ei, esti zárórendezvényén. Kiemelte: Magyarország minden veszteség ellenére nemcsak fennmaradt, de „óriásit alkotott és alkot”, miközben hatalmas értékeket ad a világnak.
Váljunk újra gyerekké!
Újabb Arany Jánoshoz kapcsolódó kiállítás nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban szeptember 6-án: a Mesés bábok – Bábos mesék. Arany János művei és a bábtechnikák című tárlaton megtalálhatóak üveglapok mögött kiállított és interaktív, mozgatható bábok, illetve olyanok is, amelyek egykor Arany műveit keltették életre. Kalandra fel!
Megvan a Kaszás Attila-díj nyertese!
Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az Országos Színházi Évadnyitó gálájának keretében adtak át szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban. Nagy Csongor Zsolt mellett Varga Klári és Farkas Ignác színművészt jelölték még a díjra.
Az iskolakezdést segíti a cirkusz
Csaknem ötezer gyermeknek könnyíti meg az iskolakezdést a Fővárosi Nagycirkusz. A budapesti állami általános iskolák első osztályos tanulói szeptember 5. és 7. között láthatják az Atlantic Flight – Repülőiskola című előadást, amely segít nekik eligazodni az iskola új világában. Az előadás során a gyerekek találkozhatnak fókákkal, papagájokkal, zsonglőrökkel és artistákkal is.
Tárlat a nagybányai művészekről
A nagybányai művésztelep alkotóit mutatja be a Nagybányai művészportrék című időszaki kiállítás augusztus 28-tól a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban. A tárlaton többek között Thorma János, Bornemissza Géza és Farkas Eszter önarcképe is látható. A december 9-ig megtekinthető kiállításon 29 művész 44 alkotását ismerheti meg a közönség.
Búcsú Székhelyi Józseftől
A Jászai Mari-díjas színművész, rendező 71 éves korában, augusztus 22-én hunyt el – tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt. „Színész voltál, óriási komédiás, akit imádott Magyarország. Színpadon, filmvásznon, televízió-képernyőn, rádióban, szinkronhangként” – köszönt el a színművésztől Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Székhelyi József búcsúztatása augusztus 26-án, 14 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben.