felújítás

Megújult a színház

Megújult a József Attila Színház! A hat éve tartó munkálatok során több mint 700 millió forintot költöttek a teátrum korszerűsítésére, melynek eredményeként az erősen leromlott állapotú épület belső terei mellett a homlokzatát is felújították – hangzott el a teátrumban december 14-én Budapesten.

A Filmalapnál a Macskafogó

A Filmalap felmondja a tavaly megszűnt Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Post Office Films Kft. a Macskafogó című film felújításáról kötött szerződését annak nem teljesítése miatt. A Macskafogó című filmalkotáshoz kapcsolódó minden további feladatot a Filmalap saját hatáskörben végez el. A gyűjtés indítói átadják a már digitalizált és részben felújított 195 ezer képkockát.

Megújul a táncházmozgalom otthona

A táncházmozgalom egyik kiemelt helyszíne, a Fonó Budai Zeneház újulhat meg, hiszen a kormány 50 millió forint támogatást biztosít a felújítás előkészítésére. Emellett a Csoóri Sándor Program keretében összesen 7,5 milliárd forinttal támogatja a kormány a hazai, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök munkáját.

Megóvni és megmutatni

Ez a legfőbb célja a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak, amely amellett, hogy igyekszik megmutatni Capa magyar vonatkozású fotóit, azok megőrzésére is törekszik. A központ a következő év októberére teljesen átalakul, nemcsak rekonstruálják a teljes épületet, de kiállítótérrel is bővítik, melyben megvalósul a világ első állandó Capa-kiállítása.

Megújul a kastély

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében – mondta el Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos július 24-én a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón. A kastély egyik különlegessége lesz a belső falfestések és díszburkolatok rekonstrukciója és az épület 19. századbeli fénykorának megidézése.

Visszakapja a nagyközönség a Várat

A politikai szándéktól függetlenül, művészettörténeti és építésztörténeti szempontok indokolják a Budavári Palota déli összekötőszárnyának és a Szent István-teremnek a rekonstrukcióját – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tanácskozásán, amelyet április 20-án tartottak a Várkert Bazár Cukrászdájában. A cél a hitelesség és az értékőrzés. „Szeretnénk a Palotát visszaadni a nagyközönségnek” – emelték ki.

Megújul a népi kultúra központja

Kiemelt feladatnak tekintettük, hogy a magyar népművészet legmagasabb rendű épületét, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadót is felújítsuk – mondta el Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a március 30-án megtartott épületbejáráson. Az eseményen már látható volt: pompázatos hely készül.

Bepillanthatunk a remeték életébe

Majkon, az erdő határán fekszik a kamalduli remeték otthona, akik egész életükre némasági fogadalmat tettek. Az épületegyüttes európai szinten is kiemelkedő érték, hiszen a szerzetesrendnek világszerte mindössze öt ilyen helyszíne maradt fenn. Hogyan éltek a rend tagjai? Mi lett házaikkal, miután II. József feloszlatta őket? Megtudhatják a látogatók a remeteségben, amelynek folytatódik a felújítása.