fotóművészet
Öt fotós került a Hemző-finalisták közé
Mohos Zsófiát, Varga Jennifert, Mohos Mártont, Zoltai Andrást és Horváth Júliát választották finalistának a 2025-ös Hemző-díj pályázaton. Közülük kerül ki az idei díjazott, akinek a nevét június 11-én, szerdán délután hozzák nyilvánosságra.
Szaladják István spirituális utazásra hív Hirosigével
Szaladják István operatőr, filmrendező és fotográfus, aki a filmet és a fotót is eszköznek tekinti a láthatón túli megragadásához és közvetítéséhez.
Korniss Péter kamerája ritka betekintést nyújt Novák Tata életébe
Novák Ferenc Tata márciusban lett volna 94 éves. Régi barátja, Szakonyi Károly szemszögéből tekinti át ezt a kalandos utat egy most készülő kötet, amelyet Korniss Péter fotográfiái gazdagítanak.
Megcsonkított palesztin fiú szerepel a World Press Photo év képén
A World Press Photo szervezet kihirdette, mely képet választották az idei év sajtó- és dokumentarista fotójának.
Szabad szemmel nem látható fotótárlat a HAB-ban
Az idei Budapest Fotó Fesztivál hivatalos és kiemelt eseményeként megvalósuló Szabad szemmel nem látható című tárlat április 8-tól három kiemelkedő kortárs fotóművész – Philippine Schaefer, Schór Ádám és Yorgos Yatromanolakis – alkotásain keresztül mutat be egy, az érzékelés és a valóság határait feszegető képi világot.
Peter Lindbergh képein az sem számít, hogy félmeztelen vagy
A dél-franciaországi strand homokjában játszott, míg apa Naomi Campbelléket fotózta. Vajon mi volt Peter Lindbergh titka? A legendás divatfotós fiával, Simon Brodbeckkel beszélgettünk.
Az írás sötétkamrájában Nádas Péterrel
Az írás sötétkamrájában címmel rendez beszélgetést április 2-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). A program keretében Nádas Péter íróval és Bazsányi Sándorral, a PIM munkatársával, a Nádas-monográfia szerzőjével Winkler Nóra beszélget az írásról, a fotóművészetről, az író és a Nádas Péter-gyűjtemény viszonyáról.
Tíz kihagyhatatlan fotókiállítás Lindberghtől Plachyig
Immáron kilencedik éve nyitja meg a tavaszt a Budapest Fotó Fesztivál, a 2025-ös program pedig olyan izgalmas lett, hogy nagy kihívás volt csak tíz kiállítást kiemelni belőle.
Fényképezőgép nélkül készíthetünk fotót a Kassák Múzeumban
A fotogram, azaz a „fényképezőgép nélküli fotó” készítésének technikájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők Vékás Magdolna fotóművész vezetésével a Fotóműhely a Kassákban című workshop keretében március 29-én az MNMKK PIM Kassák Múzeumban.
André Kertész minden sikerét hazájának tulajdonította
A Capa Központ új állandó kiállítása, a Kertész – A szentimentalista egyszerre kelti a teljesség érzetét, és ajándékoz meg az életmű egészére való rápillantás élményével meg az apró részletek, összefüggések felfedezésének örömével.
André Kertész, a szigetbecsei szentimentalista
A Capa Központ új állandó kiállításán André Kertész ikonikus remekművei mellett a fotóművész különleges hangulatú hazai vonatkozású képei láthatók.
Elhunyt a Benetton hírnevét megalapozó fotós, Oliviero Toscani
Elhunyt hétfőn 82 éves korában Oliviero Toscani olasz fényképész, aki sokkoló hirdetési fotóival segített megalapozni a Benetton márka hírnevét – hozta nyilvánosságra egy közleményben Toscani özvegye és három gyermeke.
A szürrealizmus és a fotóművészet találkozása a TS ArtSpace-ben
A TS ArtSpace legújabb kamarakiállítása a szürrealizmus klasszikus témáit és technikáit állítja párhuzamba a kortárs fotóművészet eszközeivel.
Ma is siratják az elsüllyesztett Bözödújfalut
A Kolta Galéria kiállítása Az elsüllyesztett falu címet kapta. A közel harmincöt év alatt készült fotográfiák Bözödújfalu sorsát dokumentálják.
Autós ufókat fotózott a MOME művésze
Rendhagyó pop-up kiállítás keretében mutatták be egy francia autómárka és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésének eredményeként meghirdetett fotópályázat nyertes munkáit a MOME Campuson.