Herendi Gábor
December 2-án történt
1933. december 2-án született – és 2025-ben hunyt el – Komjáthy György eMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő. A magyar rádiózás legendás alakja egyházi orgonistaként, a klasszikus zene elkötelezett híveként került a Magyar Rádióba, ahol 1958–1993 között technikai rendező, majd zenei szerkesztő volt, és olyan emlékezetes műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Vasárnapi koktél, a Csak fiataloknak, A beat kedvelőinek és a Töltsön egy órát kedvenceivel.
Molnár Piroska kapott idén életműdíjat a filmkritikusoktól
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját: a B. Nagy László-díjat Hajdu Szabolcs Kálmán-nap és Egy százalék indián című filmje nyerte el, a legjobb rendezés díját Vermes Dorka kapta az Árni című filmért. Az Életműdíjat Molnár Piroska színművésznek ítélték.
Már több mint félmillióan látták a Futni mentem című filmet
A Herendi Gábor rendezte romantikus vígjátékot november 21-i bemutatója óta 500 248 néző tekintette meg.
Herendi Gábort csak Ridley Scott tudta megelőzni a magyar mozikban
Idén az animációkat nézték legszívesebben a magyar mozilátogatók. Legtöbben az Agymanók 2.-re vettek jegyet a Magyar Filmadatbázis évzáró adatai alapján. Második a listán, de első az élőszereplős filmek között Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a Futni mentem. A másik magyar sikerfilm, a Fekete pont is megelőzte a Marvel Deadpoolját.
A kék pelikán futni ment a változó vadonba: ez volt idén a tíz kedvenc magyar filmünk
Erős évet zárt a magyar film: toplistánkon találkozhatunk természetfilmmel, felemelő és földbe döngölő dokumentumfilmekkel, kasszarobbantó vígjátékkal, ötletes animációval és kőkemény drámával is.
Ez volt a tíz kedvenc filmünk idén ősszel
A Magyar Filmadatbázis elkészítette a legnépszerűbb őszi filmek top 10-es listáját. Ez alapján a Venom – Az utolsó menetet szerették a magyarok a legjobban, de örvendetes, hogy két magyar film is a lista elején szerepel: a Futni mentem a harmadik, a Fekete pont pedig az ötödik lett.
December 2-án történt
Szokatlan, érthetetlen, olvashatatlan: ilyen és hasonló jelzőkkel illették értő irodalomkritikusok is a 2015. december 2-án elhunyt Juhász Ferenc költő líráját. Rendkívüli tehetségét – amelyről többek között Kossuth- és József Attila-díja tanúskodik – azonban kevesen vitatták.
Nem píszí, de szerethető Herendi Gábor új vígjátéka
Hibátlan, helyenként lenyűgöző színészi alakítások, élvezhető humor, a műfaj meghatározó szabályainak professzionális alkalmazása jellemzi a Futni mentem című romantikus komédiát.
Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film
A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.
Tenki Réka: Az motivál, hogy megtanítsam az embereket küzdeni, hinni, akarni
Nem félne olyan mélyre menni egy szerepben, hogy már ne tudja, mi a valóság és mi a fikció. Tenki Rékával beszélgettünk.
Hét film, amely legalább olyan hatásosan rettent el a drogoktól, mint az elvonó
A kábítószer-ellenes világnapon hoztunk hét olyan drogfilmet, amelyek után biztosan nem lesz kedvünk drogokhoz nyúlni.
Udvaros Dorottya maratont fut Herendi Gábor filmjében
A Futni mentem főhőse, Vera (Udvaros Dorottya) a férjével (Csuja Imre) közösen teljesít egy bakancslistát. Már csak egy kihívás marad hátra, amikor a férj váratlanul meghal.
Udvaros Dorottya játssza a főszerepet Herendi Gábor új vígjátékában
November 28-tól vetítik a magyar mozikban Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátékát.
A nő, akit 48-szor terjesztettek fel Nobel-díjra, és egyszer sem kapta meg
Február 16-án mutatja be Cyril Gely A díj című drámáját a Rózsavölgyi Szalon Herendi Gábor rendezésében, Kiss Mari, Seress Zoltán és Szorcsik Kriszta főszereplésésével.
Sekély mélység – Bemutatták a Toxikoma című filmet
Ősszel kerül a mozikba a Magyar Mozgóképfesztivál legnagyobb várakozással vetített alkotása, a Toxikoma. A Herendi Gábor és Szabó Győző nevével fémjelzett film sikeréhez a legtöbb tényező adott: ismert színész drogtémájú önéletrajzi bestsellere, sikeres rendező, tehetséges színészek, különleges egyéniségű „sztárpszichológus” és ami a legfontosabb: súlyos téma, amiről érdemes beszélni. Ám a premiert követő vastaps ellenére hiányérzettel távoztunk a vetítésnek helyet adó veszprémi Hangvillából.