hírek
Ludovico Einaudi szívesen dolgozna együtt Eminemmel
A világ legtöbbet streamelt klasszikus zeneszerzőjének új albuma, a The Summer Portraits gyerekkora napsütötte, szabad nyarait eleveníti fel.
Idén kezdődhet Teleki Pál erdélyi otthonának felújítása
Idén elkezdődne a pribékfalvi Teleki-kastély felújítása Máramaros megyében, melyet egy 61 millió lej (közel ötmilliárd forint) értékű, uniós alapokból finanszírozott projekt keretében korszerűsítenek.
Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskolában
Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard tart a közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára a Concerto Mesteriskola keretében. Ezt követően a francia zongoraművész két koncertet is ad a Concerto Budapesttel és a Keller Quartettel a Zeneakadémián.
Miskolcon megmutatják, mi történt Hamupipőkével az esküvő után
Keszég László rendezésében, Rudolf Szonjával és Harsányi Attilával a főszerepben láthatta a közönség a tavalyi évadban Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei évadban Lőrinczy Attila író, dramaturgnak köszönhetően kiderül, hogyan folytatódik Irma és Sipos úr, Adél és Császár Pál története. Az üvegcipőn túl – avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét ősbemutatóként debütál Miskolcon február 8-án.
Megrázó művel búcsúzik az Erkel Színháztól az Opera
Több mint háromszáz közreműködő szólaltatja meg a 150 éve született Arnold Schönberg Gurre-dalok című, monumentális oratóriumát február 15-én az Erkel Színházban. Az Opera ezen az esten búcsúzik el hivatalosan is az Erkel Színháztól, amely 75 éven át volt a Magyar Állami Operaház játszóhelye.
Őskacsák élhettek az Antarktiszon
Mintegy 68 millió évvel ezelőtt élt, és a mai kacsák, libák rokona lehetett az őslény, amelynek szinte teljes koponyáját fedezték fel az Antarktiszon – állapították meg a fosszilis leletet elemző tudósok a Nature folyóiratban megjelent tanulmányban.
Kihirdették a Néprajzi Múzeum Férc pályázatának díjazottjait
A Néprajzi Múzeum 2024-ben meghirdetett Férc pályázatának célja, hogy a múzeum költözése után történő revízió következményeként felszabaduló textíliák új életet kapjanak. A felhívásra több mint száz kreatív pályamunka érkezett be, melyek közül végül hármat emelt ki a zsűri.
Csak két vidéki középiskola szerepel a legjobb gimnáziumok tízes listáján
Elkészült a minden eddiginél frissebb adatokon alapuló, átfogóbb, részletesebb gimnáziumi rangsor a most felvételiző diákok és szüleik tájékozódását segítendő. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Oktatási Hivatal (OH) közreműködésével létrejött értékelése Magyarország száz legjobb gimnáziumát mutatja be. A rangsor élén két budapesti és egy vidéki gimnázium végzett.
Udvaros Dorottyával indul Budapest újszülött színháza
Február 20-án nyitja meg kapuit a Bástya Színház, Budapest legújabb magánteátruma. Az egykori Bástya mozi épületében létrehozott 90 fős stúdiószínház izgalmas évadot állított össze.
A nemzetközi filmes világ krémje érkezik Berlinbe
Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a február 13-án megnyíló 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Van Gogh napraforgóit mostantól Legóból is kirakhatjuk
A falra akasztható, 2615 darabból álló 3D-s alkotást úgy tervezték meg, hogy ne csak művészeti értékkel bírjon, de szórakoztató is legyen megépíteni.
A vezetékes internet a végét járja
Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a hordozható telefonok szorították ki vonalas társaikat.
Margaret Thatcher most valóban kiengedheti a hangját, hiszen opera készül az életéből
A Vaslady tizenegy éves, konfliktusokkal terhelt kormányzásáról szóló Mrs T című művet még idén, születésének 100. évfordulóján színpadra állítják.
A KIM támogatja Gobbi Hilda visegrádi ingatlanhagyatékának felújítását
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) döntése alapján nyolcvanmillió forintos támogatásban részesül a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány, hogy felújítsák Gobbi Hilda egykori visegrádi villáját.
A British Council akár a gyűjteményétől is megválna, csak hogy elengedjék 200 millió fontos tartozásukat
A kilencezer darabos művészeti kollekcióban többek között David Hockney, Lucian Freud és John Akomfrah munkái is megtalálhatóak.
A legkisebbeknek is tartanak tárlatvezetést a Nemzeti Múzeumban
Babával a múzeumban címmel tárlatvezetésre várja az érdeklődőket február 13-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum. A vezetés keretében a 16. és 17. század híres és hírhedt történelmi alakjaival, a korszak női és férfiszerepeinek lehetőségeivel, illetve a hagyományos vagy az ettől eltérő életutakkal ismerkedhetnek meg a látogatók.