hírek

Meghalt Ramsey Lewis amerikai jazz-zongorista

Elhunyt Ramsey Lewis, az egyik legsikeresebb amerikai jazz-zongorista. A háromszoros Grammy-díjas művész 87 évesen, chicagói otthonában halt meg hétfőn.

Magyar balettsiker Ázsiában

Öt percen át állva tapsolt a japán közönség azon az előadáson, amelynek egyik főszereplője a magyar balett-táncos, Kovács Zsolt Vencel volt.

Kondor Attila festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Római Magyar Akadémián

Kondor Attila festőművész munkáiból Il cammino della riflessione – A figyelem útjai címmel nyílt kiállítás a Római Magyar Akadémián.

Három romániai fesztiválon az Aradi Kamaraszínház és a Tabán Táncegyüttes koprodukciója

Három romániai nemzetközi fesztiválon vesz részt az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes 497 című táncszínházi produkciója.

Elhunyt Jean-Luc Godard

Meghalt Jean-Luc Godard filmrendező, a francia újhullámos mozi keresztapja, aki a hatvanas években tabutémák feldolgozásával és újszerű technikák alkalmazásával forgatta fel a filmművészetet.

Emmy-díj – Az Utódlás és a Ted Lasso vitte el a fődíjakat

Az Utódlás című médiadinasztia-drámasorozat és a Ted Lasso című vígjátéksorozat kapta meg az Emmy-díjátadó fő trófeáit a helyi idő szerint hétfőn este Hollywoodban megrendezett gálán.

Hoppál Péter: Az SZFE-n minden lehetőség adott a sikeres munkához

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) minden adottság és lehetőség együtt van ahhoz, hogy a lényeggel foglalkozzanak – mondta el az intézmény hétfői tanévnyitó és díszdiploma-átadó ünnepségén a kultúráért felelős államtitkár.

Móra Ferenc könyvritkaságára lehet licitálni

Elárverezik Móra Ferenc 1936-os, Szegedi tulipántos láda című kétkötetes művét. A könyvritkaság az író Szeged múltjára, társadalmára, kiemelkedő alakjaira, művelődési intézményeire vonatkozó cikkeinek gyűjteménye.

Az acb Galéria nyerte a bécsi nemzetközi művészeti vásár legjobb standnak járó díját

A vasárnapig tartó viennacontemporary nemzetközi művészeti vásár legjobb standnak járó díját a zsűri tagjai a magyar galériának ítélték oda.

A Fortepan képei ihlették a Zichy Szín-Műhely új előadását

A Nemzeti Galéria Fortepan-kiállítása ihlette Gazsó L. Ferenc történeteit, amelyekből Léner András rendezésében, Add tovább! címmel készült előadás. A darabot szeptember 30-án láthatja a közönség a Zichy Szín-Műhely társulatának előadásában.

Budapest a nyolcvanas években egy holland fotós szemével

Hans van der Meer neves holland dokumentarista fotográfusnak Apró rejtélyek címmel nyílik kiállítása a Capa Központban, ahol 1985–86-ban Budapesten készített sorozatát is láthatjuk.

A firenzei dóm orgonaművésze először lép fel Magyarországon

A nemzetközi koncertélet elismert orgonaművésze, Daniele Dori szeptember 25-én ad koncertet a Belvárosi Főplébánia-templomban, Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában.

Megjelenik Lugosi Lugo László: Graffiti. Read the Signs című albuma

A budapesti graffitiket tartalmazó unikális posztumusz kiadvány a 27. könyvfesztiválon debütál.

A magyar hadtörténelem elmúlt évezredét bemutató kiállítás nyílik tavasszal Székesfehérváron

A magyar katonák fegyverzetének, felszerelésének, illetve a mindenkori magyar haderő jelképeinek tükrében mutatja be a magyar hadtörténelem elmúlt évezredét a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum időszaki kiállítása 2023 tavaszától a székesfehérvári Szent István Király Múzeum új kiállítóterében.

Ősi emberi fogat találtak egy grúz ásatáson

Egy korai emberfaj 1,8 millió éves fogát találták meg egy grúz ásatáson. A régészek úgy vélik: a felfedezés igazolja, hogy a régió az egyik legkorábbi otthona volt Európában az ősi emberi közösségeknek.

Eddig ismeretlen tárgyakat fedeztek fel Vermeer festményén

Jan Vermeer 1657–58 ban festette a Tejet öntő nő című képet, amely az amszterdami Rijksmuseumban látható. A múzeum munkatársai a legújabb technológiai eszközök használatával két, eddig ismeretlen tárgyat fedeztek fel a vásznon.