hírek
85 millió éves darázsfajokat fedeztek fel magyar kutatók
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében. Az egyik fajt a 30Y zenekarról nevezték el.
A rendőrség szólított fel egy bangladesi énekest, hogy ne gyalázza meg a nemzeti klasszikusok műveit az előadásával
Többórás kihallgatásnak vetette alá a rendőrség Hero Alom népszerű bangladesi énekest, akit felszólítottak, hogy ne gyalázza meg a nemzeti klasszikusok műveit az előadásával.
Szakrális szobrok kerültek elő egy ókori itáliai fürdőhelyen
Emberi testrészeket ábrázoló bronz szobrocskákra és több ezer pénzérmére bukkantak az olaszországi Toszkána San Casciano dei Bagni településén.
Nyolc nemzetközi versenyen mutathatták be tudásukat a Táncművészeti Egyetem hallgatói
Nemzetközileg is egyre sikeresebb a Magyar Táncművészeti Egyetem, a tavalyi modellváltás bővülő anyagi és szakmai lehetőségeinek köszönhetően az elmúlt tanévben nyolc nemzetközi versenyen mutathatták be tudásukat a hallgatók – közölte a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) az MTI-vel pénteken.
Érkezik a Víg Mihály-portréfilm
Szeptember 1-jén kerül a magyar mozikba az Ott torony volt című egész estés dokumentumfilm, amely a világhírű zeneszerző, Víg Mihály életéről és művészetéről szól.
Tel-avivi galériában bukkant fel Banksy egyik eltűnt műve
A brit graffitiművész Betlehemből régóta eltűnt falfestménye a tel-avivi Urban galériában bukkant fel.
Élő történelem témájú, ingyenes továbbképzést hirdet a MOKK
Augusztus 12-ig még lehet jelentkezni az ingyenesen elvégezhető Élő történelem másként című szakmai továbbképzésre, melyet 2022. szeptember 12. és 15. között inspiráló környezetben, a szentendrei skanzenben rendez meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK).
Három ingyenes kisfesztivál Szentendrén
A fiatal alkotókra és izgalmas produkciókra nyitott közönség igazi csemegéket kap augusztus első felében, nagy dózisban.
James Franco alakítja Fidel Castrót a kubai vezető lányáról szóló filmben
James Franco amerikai színész fogja játszani Fidel Castrót a Kuba Alinája című független filmben, mely a kubai diktátor lázadó lányáról szól.
Országszerte több mint 80 helyszínen várják a csillagok iránt érdeklődőket
Az Egy hét a csillagok alatt programsorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kínál galaktikus kalandokat kicsiknek és nagyoknak szerte az országban. Augusztus 5. és 14. között több mint 80 helyszínen számtalan varázslatos nappali és éjszakai program várja az érdeklődőket.
A SpaceX űrszemetét találták meg egy ausztrál farmon
A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat egyik missziójához tartozik az az elszenesedett űrszemét, amelyre Ausztráliában, egy juhkarámban bukkantak.
Megújult a neuschwansteini kastély trónterme
Öt éve tartó restaurálás eredményeként újra egykori fényében ragyog II. Lajos bajor király neuschwansteini kastélyának trónterme.
Madárgyűrűző akciót tartanak a budapesti Naplás-tónál
Kilencedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az érdeklődőket augusztus 11. és 28. között várják hétköznap és hétvégén.
Kortárs, modern és ritka klasszikus képek a Vaszary-villa aukcióján
Balatonfüred az elmúlt években egyre magasabb szintű kulturális kikapcsolódást is kínál. Már 12 éve a nyár elmaradhatatlan társasági eseménye a Pintér-aukció, amelyet a Vaszary-villában tartanak. A Balaton és a nyár örök téma a tárlaton. Idén több olyan mű is látható lesz, amely a Balaton-retrót, vagyis a szocializmus balatoni életérzésének hangulatát közvetíti.
Új otthona van a Székesfehérvári Balett Színháznak
A Székesfehérvári Balett Színház új otthonra lelt a Kaszap István utca 6. szám alatt.
Támogatást kap a PTE az egyetemen születő szellemi termékek piacra kerüléséhez
A Pécsi Tudományegyetemen évente százas nagyságrendben születnek szabadalmak.