hírek

Lemondott a sepsiszentgyörgyi színház vezetéséről Bocsárdi László

Pál-Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának színésze vezeti az intézményt megbízott igazgatóként, miután Bocsárdi László rendező, eddigi igazgató úgy döntött, visszalép, és aligazgatóként folytatja a munkáját. Ezt Bocsárdi László Antal Árpád polgármester jelenlétében közölte egy kedd délutáni sajtóbeszélgetésen. Átmeneti állapotról van szó, a színházigazgatói tisztségre a megyeszékhely önkormányzata versenyvizsgát ír majd ki.

Leonardo Az utolsó vacsorájának ritka vázlatait árverezik el Londonban

Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című freskójáról készült ritka krétarajzokat árverez el július 6-án Londonban a Sotheby’s aukciósház.

Változások és újdonságok a Pintér Béla és Társulatánál

Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata vezetője nemrég egy rövid videóüzenetben összegezte a társulat mögött álló évadot, valamint számos változásról és újdonságról számolt be a következő évadra vonatkozóan.

Junior színházi blogger kerestetik

A Thealter blog junior kritikusműhelyébe idén is várják a színházi írás iránt érdeklődő és azt gyakorló fiatalok jelentkezését, akik szívesen tudósítanának a fesztivál előadásairól, a szakmai beszélgetések értő és kíváncsi résztvevői lennének, emellett pedig szívesen megismerkednének a legrégebbi hazai nemzetközi előadó-művészeti fesztivál működésével.

Otthonra talált Izraelben a világ egyik legszebb ókori mozaikja

Lodban, a számára felépített új Mozaikmúzeumban otthonra talált Izraelben a negyedszázada a városban feltárt ókori mozaik.

Németország afrikai műkincseket ad vissza

A gyarmati időkben afrikai nemzetektől elrabolt számos felbecsülhetetlen értékű műtárgyat ad vissza Németország – jelentették be hétfőn német illetékesek.

A vállalatirányítás lesz a központi téma az idei dizájn világnapon

A dizájnvállalkozások hatékony irányítása lesz a központi téma az idei dizájn világnapon, amelyen a témakörhöz kötődő Design – Üzlet – Jóllét című programmal várja az érdeklődőket június 29-én Budapesten, az Onyx Átriumban a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).

Andrew Lloyd Webber és Antonio Banderas közös produkciós céget alapít

Közös produkciós céget alapít Andrew Lloyd Webber és Antonio Banderas. Az Amigos Para Siempre (APS) célja musicalek, színházi előadások és élő szórakoztató műsorok gyártása a spanyol nyelvű világ nagy piacai számára – írta meg a Variety.com.

Újabb 2,1 millió euróból turnézhatnak Európában a feltörekvő zenekarok

Az ikonikus európai zenei helyszíneket tömörítő kezdeményezést immár harmadik alkalommal választották ki uniós finanszírozásra, hogy a következő három évben is segítse az újonnan bemutatkozó európai produkciókat.

A Centrál Színház júliusban a Balatonhoz költözik

Idén először a Szigligeti Várudvarban adják elő repertoárjuk két sikeres vígjátékát.

Az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projekt kapta idén az EP Európai Polgár díját Magyarországon

A Both Miklós előadóművész, zeneszerző alapította, az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projekt kapta idén az Európai Parlament Európai Polgár díját Magyarországon. A díjazott felterjesztője Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője volt.

Schwanner Endre Haumann Péterről készült fotóiból nyílt kamaratárlat

Schwanner Endre fotográfus Haumann Péterről készült fotóit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum A hónap kincse – Színház az egész… című kamaratárlata, amelyet keddtől július 20-ig a Széchényi-teremben láthatunk.

Átadták a Játékszín elismeréseit

Megtartották a Játékszín évadzáró társulati ülését, melyen Bank Tamás évadértékelése után átadták a teátrum idei díjait.

Különleges hangszeres műveket is megszólaltatnak a Nemzeti Filharmonikusok az új évadban

Különleges hangszeres művek, egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek is szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok repertoárján a 2022/2023-as évadban.

Dinoszauruszkiállítás készül Komlón

Megkezdődött a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény átépítése Komlón. A 900 millió forintos kormányzati támogatás segítségével megvalósuló beruházás során az épület tetőterében dinoszauruszkiállítás is létrejön.

A menekültbefogadás történetét bemutató múzeum nyílt Dániában

A dán társadalmat formáló menekültek nemzedékeinek, ezen belül főként a legnagyobb menekültáradat, a második világháború végén a szovjet előrenyomulás elől menekülő németek történetét bemutató új múzeumot avatott fel a hétvégén Margit dán királynő.