hírek
Igó Éva kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt
Meglepetéssel zárult a Vígszínház Kabaré című előadása tegnap a Vígszínházban. A tapsrend közben Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter ünnepélyesen bejelentette, hogy idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapja az Iglódi István-emlékgyűrűt.
Oroszországban felfüggesztették egy díjnyertes, iráni háborúhoz kapcsolódó film forgalmazását
Az orosz hatóságok felfüggesztették a Szent pók című, Iránban játszódó, sorozatgyilkosságról szóló díjnyertes film bemutatását – közölte kedden a filmet forgalmazó Exponenta Film képviselője.
Megkezdődött a 76. cannes-i fesztivál
A Johnny Depp főszereplésével készült, Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztivál.
Római kori márványrakományt találtak a tengerben Izraelben
Római korból származó, ezernyolcszáz éves márványrakományt találtak a tengerben Izrael partjai előtt – jelentette a helyi sajtó.
Május 17-én történt
1883-ban ezen a napon adták át Budapesten a Tattersall területén az új versenypályát, és ettől a naptól számítják a magyar ügetősport hivatalos kezdetét.
Salman Rushdie először szólalt meg nyilvánosan az ellene irányuló merénylet óta
Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.
Riccardo Muti szíriai menekült zenészekhez látogat
Riccardo Muti júliusban Jordániában, a jerashi római kori amfiteátrumban vezényel egy hangversenyen. A barátság útja koncertsorozat keretében, amelyet idén 27. alkalommal rendeznek meg, az olasz karmester a zaatari menekülttáborban szíriai zenészeket látogat meg.
Új lemezt adott ki a 108 éves zongoraművész
Colette Maze francia zongoraművész 1914. június 16-án született, azaz néhány nappal az I. világháború kitörése előtt látta meg a napvilágot. Nemrég új lemezt adott ki.
Al Pacinóval és John Travoltával forgatnak thrillert a Kennedy-gyilkosságról
Al Pacino, Viggo Mortensen, John Travolta, Shia LaBeouf, Rebecca Pidgeon és Courtney Love neve is olvasható David Mamet Assassination című, John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról szóló filmje sztárszereposztásában, a forgatás szeptemberben kezdődik Kanadában – írta meg a Deadline.com.
Lecserélik a híres prágai toronyóra festett kalendáriumát
Mint kiderült, a néhány éve felújított Orjolra 2018-ban kihelyzett naptár portréi nem felelnek meg az eredeti képeknek – jelentette be hétfőn a prágai önkormányzat.
Május 16-án történt
Ma van a békés együttélés, valamint a bátorság és roma ifjúság, illetve a roma ellenállás napja annak emlékére, hogy 1944. május 16-án az Auschwitz-Birkenau területén lévő cigánytábor rabjai fellázadtak az SS-tisztek ellen, akik gázkamrába akarták terelni őket.
Megnyílt a veszprémi várnegyed, elkészültek a homlokzati munkák, több épület megújult
Véget ért a veszprémi várnegyed beruházásának első üteme. Megújult 18 épület homlokzata és tetőszerkezete, a Biró-Giczey Ház, a Körmendy Ház, a Szent Mihály Főszékesegyház és az Érseki Palota egyes terei pedig ismét látogathatóvá váltak. Megnyílt a Work In Progress 2023 (WIP’23) kiállítás is.
Ötven éve eltűnt teherhajó roncsaira bukkantak a Tasmania partjainál
Ötvenéves rejtélyre adhat magyarázatot, hogy az ausztrál kontinenstől délre, Tasmania partjainál a tenger alatti földcsuszamlást vizsgáló kutatók megtalálták az MV Blythe Star hajó roncsát – számolt be a The Guardian brit napilap hírportálja hétfőn.
Manfred Mann, Jon Anderson, Colosseum és Osibisa az Erkelben
A 70-es, 80-as évek rockzenéjének négy világsztárja lép fel idén az Erkel Színházban. Július 9-én a Manfred Mann's Earth Band és Jon Anderson, október 8-án a Colosseum és az Osibisa ad koncertet. A Nagy Generáció rendezvénysorozat részeként az előadók így, párosával csak Budapesten lépnek színpadra.
A Trafóban búcsúzik a Tünet Együttes
Februárban jelentette be Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője, hogy a társulat a 20. születésnapján lezár egy korszakot, hibernálja magát. Az elkövetkezendő egy hónapban több előadást játszanak, majd június 13-án a Trafóban tartják a Tünet Búcsúnapját.
Május 15-én történt
1923-ban ezen a napon született Kamotsay István kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész. A képen 1964-ben műtermében, a Százados úti Művésztelepen a Virágot tartó lány című szobrán dolgozik. A szobor később a Gyógyszerkutató Intézet udvarán kapott helyet.