irodalom
Milyen szerepe lehet az irodalomnak a klímaváltozásban?
Vajon képes-e helytállni ott, ahol a tudományos közlés csődöt mondott? Természet és irodalom témájú sorozatunk első részében ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Január közepén ki felejtette már el az újévi fogadalmait?
Az újévi fogadalmaikról és olvasnivalókról kérdeztük Péter Beátát, a Liget főszerkesztőjét, Várkonyi Éva újságírót és Bene Zoltán József Attila-díjas írót.
Azt akarja, hogy mind börtönbe menjünk?
Mi történt az erdélyi lakossággal a kommunista időszak alatt? Mi történt azzal, aki kiábrándult ebből a világból? Erről kérdeztük Hodos Lászlót.
A grundtól a Broadwayig
Molnár Ferencre, A Pál utcai fiúk alkotójára emlékezünk január 12-én. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány részletet a legfontosabb szépirodalmi műveiből.
2024 számomra az irodalmi válság éve is volt
Pilinszky szerint a szilveszter „az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk”. A következő év terveit és vágyait Ember Márk, Berg Judit és Kassay Sára osztja meg.
Türelmes és egyben rettegő íróként élek
Bencsik Orsolya íróval, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk otthontalanságról, kisebbségi létezésről, a Több élet című prózakötetéről és jelenlegi kutatásairól is.
Az olvasónak is van beleszólása
Böszörményi Zoltán József Attila-díjas szerzőt kérdeztük az irodalomról, az alkotásról, a kultúránk megőrzéséről.
Hemingway terelte az írás felé, most ketrecharcosokról ír filmet Biró Zsombor Aurél
Pénteki kultúrrandi rovatunk vendége nem tagadja, hogy hetente figyeli első regénye Moly.hu-s oldalát.
Irodalmi élmények 2025-ben: mit tartogat az új év?
A 2025-ös év ismét az irodalom éve lesz: nagyszabású irodalmi programsorozatok, izgalmas előadások és üdítő nyári fesztiválok várják idén is az irodalom szerelmeseit.
Mit lehet tenni a tél ellen?
Jókai szerint várni kell a tavaszt. Vörösmarty ugyan nem mondja ki a következő hónap nevét, de a téli időszakot a következőképp írja le: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Újévi fogadalom (helyett)
Újévi fogadalmaikról Bakos Árpád énekes-zenészt, Ménes Attila újságírót, írót és Hegyeli Attilát, a Moldvai Csángómagyar Szövetség oktatási programjának vezetőjét kérdeztük.
Január 1-jén Robert Capa, Nagy Lajos és Herczeg Ferenc irodalmi művei közkinccsé válnak
2025. január 1-től kétszázötven irodalmi mű válik közkinccsé, azaz ingyenesen hozzáférhetővé és letölthetővé. Köztük vannak Herczeg Ferenc, Nagy Lajos és Robert Capa művei is.
A szavak adottak, az érzések adottak, a hit adott. Minden adott. Jó év lesz.
Te mit fogadsz meg az új évre? – tettük fel a kérdést kortárs alkotóknak, akik az irodalmi célkitűzéseiket is megosztották velünk.
Párhuzamosságok, táborok, értékrendek
Farkas Wellmann Évát, a Bárka folyóirat és a Bárkaonline főszerkesztő-helyettesét az irodalom működéséről és működtetéséről is kérdeztük.
Civilizációnk lemérhető a szaloncukrok bővítményein: írók karácsonyi feljegyzései
Mi az ünnep lényege? Összegyűjtöttük Pilinszky János, Füst Milán, Csoóri Sándor, Esterházy Péter, Gyurkovics Györgyi, Tüskés Tibor, Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes karácsonyi feljegyzéseit.