István a király

Százezren látták Csíksomlyón az István, a királyt

Szombat este több mint százezer néző előtt adták elő az István, a király rockopera koncertváltozatát a csíksomlyói nyeregben. A produkciót Feke Pál rendezte, és a címszerepet is ő alakítja. A további főbb szerepekben Dolhai Attila, Malek Andrea és Herczeg Flóra léptek színpadra. A látványos előadás a Crescendo Music Orchestra és a Hargita Székely Néptáncszínház művészeivel egészült ki.

Varga Miklós: Az István, a király sikere után én lettem otthon a művész úr

Először búvár szeretett volna lenni, később a sportriporteri pálya vonzotta, végül a geológiai szakközépiskolát választotta. Hogy hogyan lett ebből zenészi karrier, arról a Máté Péter-díjas Varga Miklós mesél a Hajógyár Életút sorozatában.

Szent István-szelfit és nemzetiszín macaront is kínálnak a Hauszmann csarnokban

Fényshow-t, trikolór macaront és viasz Szent Istvánt kínál az augusztus 20-i hétvégére a Madame Tussauds Budapest Hauszmann csarnoka. A bejáratnál a vendégek találkozhatnak sólyommal, héjával, bagollyal, sassal is.

Szörényi–Bródy klasszikussá vált műve is elhangzik a Szent István Napokon

Négynapos rendezvénysorozattal ünnepli Esztergom az államalapítást augusztus 17. és 20. között. A Szent István Napokon egész estés koncertek, gasztroudvarok, filmvetítések és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt elektromos kisbuszokkal utazhat a programok helyszínére a közönség.

Orvos akart lenni, de inkább eljátszotta

December 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját Dörner György Kossuth-díjas színész, színigazgató, érdemes és kiváló művész, 2012-től az Újszínház igazgatója. Jelenleg többek között Bakócz Tamás szerepében láthatja a közönség.

Az István, a király című rockoperát 40 éve mutatták be

Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be a budapesti Városligetben a legnépszerűbb magyar rockoperát, az István, a királyt.

István vagy Koppány? – 40. évfordulóját ünnepli az István, a király (videó)

Magyarország legsikeresebb és legismertebb zenés darabjának próbájáról jelentjük, hogy a 40. évforduló méltónak ígérkezik királydombi elődjéhez. Istvánt Koltai-Nagy Balázs, Koppányt Baricz Gergő, Rékát Herczku Ágnes, Saroltot Schell Judit alakítja. Őket kérdeztük a legendás műről és a friss előadásról.

„Részesévé válsz a történetnek” – Novák Péter és az István, a király közös negyven éve

Péter és az István, a király egymáshoz tartoznak: a művész és a rockopera karrierje évtizedek óta fut párhuzamosan. Ez a kapcsolat most beteljesül: a népi és a modern kultúra mesteri vegyésze júliustól a rendezői székbe ül.

Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Még tanul, de belső indíttatásból tanít is. Egyszerre vonzza a klasszikus művek mélysége és az operett-musical felhőtlenebb világa. Drahos Evelint a Mária főhadnagy és a Versünnep Fesztivál után, az államvizsga és kortárs dalestje előtt értük utol.

„Nemcsak egy igazság van, és nemcsak egy utat lehet követni” – az István, a király új bemutatójára készülnek

Három színpadon, összművészeti élményszínházzal készülnek az István, a király augusztus 19-ei dupla előadásaira a Budapest Sportarénában. A közönség bevonására is építő nagyszabású produkcióban gyerekkórus, 120 fős tánckar és egy hatfős rockzenekar is közreműködik.

Önálló társulattá vált az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció alkotócsapata

Önálló társulattá szerveződtek az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció erdélyi előadói, készítői, akik március 15-re egy újabb nagyszabású produkcióval készülnek.

Negyvenéves az István, a király – Nagyszabású programsorozattal ünnepelhetünk

Nagyszabású programsorozattal, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással, a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi előadással, továbbá koncertturnéval ünneplik az István, a király című rockopera bemutatásának 40. évfordulóját jövőre.

„Minimum egy élet kell ahhoz, hogy igazán jól csináld” – Interjú Pataki Adorján operaénekessel

A Kolozsvári Magyar Opera tenoristája a héten újabb szerepben mutatkozik be a Magyar Állami Operaházban. A klasszikus zenei feldolgozásban színre vitt István, a király címszerepét énekli, bár megjegyzi: a habitusától távol áll ez az anyámasszony katonája karakter. A református kollégium szigoráról, felszabadultságról és álmokról is beszélgettünk.

Augusztus 20. − a legitimáció napja

A rendszerváltás idején komoly vita folyt arról, melyik ünnepünk a fontosabb: augusztus 20. vagy március 15., esetleg október 23. Az ötvenhatos forradalomra emlékező dátum a kommunista diktatúrával való szembenállásunkat hirdette, a negyvennyolcas emléknap a polgári Magyarország megszületését hangsúlyozta, a Szent Istvánra való emlékezés pedig a magyar állam ezeréves kontinuitását állította a középpontba.

Koppány, a király – beszélgetés Baricz Gergővel

Baricz Gergőt itthon a 2011-es X-Faktor tette országosan ismertté, ahol egészen a harmadik helyig vitorlázott. A műsor után több sikeres dallal is jelentkezett, miközben beiratkozott a magyar könnyűzenei tanulmányok fellegvárába, a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahova az iskola elvégzése után visszahívták tanítani. Saját szólóprojektje mellett részt vett egyebek mellett a Póka–Tátrai reGeneráció nevű „hadászati alakulatban”, amelyben a két rock’n’roll ikon újabb generációkat indít el és kísér tovább a blues-rock és a halláskárosodás rögös útján.

István figurája és lénye közel áll hozzám – Farkas Loránddal beszélgettünk

Erdélyi alkotókkal mutatják be Sepsiszentgyörgyön augusztus 20-án az István, a király című rockoperát, a Sepsi Arénában. István szerepét Molnár József és Farkas Loránd formálja meg.