Jónás Vera
Tíz interjú a zene ezer színéről
Aki az idén interjúink rövid részleteiből készült válogatásba beletekint, megérzi majd, hogy amikor azt mondjuk: zene, zavarba ejtően színes világra tárul ajtó. Odabent pedig zeneszerzők és előadóművészek, sokféle műfaj és elgondolás, de mindenekelőtt sok-sok szenvedély fogadja a belépőt.
Hajógyár x A38: mïus x Attaray Visual
Május 9-én a mïus X Attaray Visual szállít egy páratlan audio-vizuális élményt a Hajó fedélzetére, amit elektronikával, füsttel és különleges fényekkel fűszereznek meg.
„Nekem kell ez a százféleség” – Beszélgetés Jónás Vera énekes-dalszerzővel
Kedveli a furcsa, megfoghatatlan hangulatú zenéket. Kísérletező alkat: Závada Péterrel évekig tartó csetelésük eredményeként zenés irodalmi est született, zenekarával olykor kamarazenészekkel egészülnek ki, vagy az örökölt sorsról adnak elő interaktív zenei jeleneteket egy alternatív kórussal.
Családi örökségünkről énekel Jónás Vera és a Soharóza a Trafóban
Február 11-én látható először a Jónás Vera Experiment és a Soharóza kísérleti kórus Back-Pack című előadása a Trafóban.
Kacsanyelv füstölve bossa novában: hét kortárs popművész és egy séf találkozója
Mi lesz abból, ha hét elismert alkotó egy csak a saját szabályainak megfelelni akaró séffel közösen elvonul a világ elől, hogy korlátok nélkül alkossanak? Musical trailer bossa novában, egyenesen Kisharsányból.
Új „évadokkal” folytatódik Jónás Vera Vasárnapi Dalszerző Krónikája
Jónás Vera 10+1 héten át jelentkezett Vasárnapi Dalszerző Krónikák című sorozatával, melyben minden alkalommal a dalszerzésről, annak nehézségeiről és örömeiről osztott meg egy-egy szeletet dalok kíséretében. A posztok egyben elérhetővé váltak Vera honlapján, hamarosan pedig új részekkel és témákkal készül az énekes-dalszerző.
Dalközpontú urbánus album Subicz Gábortól és zenekarától
Virtuóz jazzfunk koncertzenekarként indult, Octopus című albumukkal azonban új hangzások felé veszi az irányt a Subicz Gábor vezette Subtones.
Akármit csinálok, mégis mindig…
Március 17-én látható először a Jónás Vera Experiment és a Soharóza közös, Back-Pack címre keresztelt koncertje a Müpa Fesztivál Színházában.
Háromnapos jazzünnep a Müpában
Ingyenes délutáni koncertek és a műfaj sztárjai várják a közönséget a Jazz Showcase-en.
Díjazzák a könnyűzenei élet nagyjait
Henri Gonzalez, Jónás Vera, Molnár Tamás, Antonia Vai és Vitáris Iván a Junior Artisjus-díj idei jelöltje. A 30 évnél fiatalabb zeneszerzőket, szövegírókat elismerő, tavaly alapított díj könnyűzenei kategóriájába első körben zenei újságíróktól, koncertszervezőktől, kiadóktól, hangmérnököktől és rádiós szakemberektől érkeztek ajánlások. A díjazott személyét végül az Artisjus szerzőkből álló vezetősége határozza meg.