József Attila
Ady vette el a kedvét a verseléstől a Nyugat első főszerkesztőjének
Hetvenöt éve, 1949. augusztus 3-án hunyt el Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője. Korának fontos irodalomszervezője volt, olyan tehetségeket fedezett fel és támogatott, mint Ady Endre, Móricz Zsigmond vagy József Attila.
Experimentális irodalmi programok a PIM-ben
Idén nyáron kísérleti kerti programokkal is várja a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum a látogatókat, alternatív olvasatokat kínálva olyan művekhez, mint Madách Imre Az ember tragédiája vagy Hamvas Béla novellái.
Omlettek és úritökök: öt irodalmi mű, amiben megjelenik a gasztronómia
József Attila a libasültről álmodozik, de egzotikus konyhát tár elénk Jókai is, majd végül Karinthy árulja el, hogy mi lett a kolbászos lecsóval.
A hat legszebb Balaton-vers
A Balaton nem csupán egy tó, hanem identitásformáló erő – mondja Bonczidai Éva főszerkesztő a Balaton című Magyar Kultúra magazin lapszámában, s ebből rögtön ki is derül: a magyar tenger számos embert megigéz, foglyul ejt, bekebelez és – minden földrajzi koordinátától függetlenül – érzelmileg is közel tart magához. Ettől fogva pedig már nem kérdés: a balatoni lét költőinket is magával ragadta, akik rendre megörökítették, mit rejthet magában ez a kiismerhetetlennek mutatkozó óriási kékség. S bár önző dolognak tűnhet kiemelni a Balatonról szóló versek szövegtárából azt a hét költeményt, amit mi a legszebb alkotásoknak tartunk, tekintsük ezt az összeállítást inkább ajánlónak, olvasói kedvcsinálónak, mintsem leuraló és kicsinyes gesztusnak!
Dresch Mihály, Visky András és Vecsei H. Miklós a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Június 27. és 30. között rendezték meg idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amelyre a Petőfi Kulturális Ügynökség is több programmal készült. Mások mellett Száraz Miklós György író és Dresch Mihály zenész keresték Juhász Anna irodalmárral az alkotás szent pillanatait, de elvitték Kolozsvárra Vecsei H. Miklós József Attila-műsorát és Visky András könyvbemutatóját is.
József Attilának még a neve is titok
Ha az Isten a „legyen” szó kimondásával teremtette a világot, akkor a nyelv előbb létezett, mint a teremtés. És ha József Attila az origo, ami körül a kortárs költészet a mai napig toporog, akkor József Attila neve egyfajta LOGOSZ. Nem „csak áruvédjegy”.
Csókol Attila: drámapályázatot hirdet a József Attila Színház
A József Attila Színház nyílt drámapályázatot hirdet József Attila közelgő 120. születésnapja alkalmából. A nyertes pályaművek alkotóit összesen ötmillió forintos díjazásban részesítik, amelynek elosztásáról a zsűri dönt. A győztes művet 2025. szeptember 21-én, a magyar dráma napján be is mutatják a József Attila Színházban.
Golyónyomok és bóklászó rókák Ady és Kossuth temetőjében
Az idén 175 éves Fiumei úti sírkert jelentős eseményre készül: az emlékhelyek napja alkalmából május 10-étől háromnapos kulturális rendezvénysorozat helyszíne lesz. Móczár Gáborral, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatójával beszélgettünk róla.
Hibásan dedikált József Attila-kötet került elő
Ritka József Attila-kötet bukkant fel az Antikvárium.hu 22. dedikált könyvek és kéziratok aukcióján: a betiltása előtt csak nagyon rövid ideig beszerezhető Döntsd a tőkét, ne siránkozz első kiadású példányát aláíró költő elvétette a könyv tulajdonosának nevét.
Babits maga volt a szerencsétlenség szobra, a félszegség mintaképe
Legalábbis így nyilatkozott róla egyik tanítványa, akit a tisztviselőtelepi időszakában, még ismeretlen tanárként oktatott. A Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb alakja, Babits Mihály nyomában jártunk.
Megérkezett a József Attila pszichoanalíziséről szóló film első előzetese
Bár a hivatalos premierre még várni kell egy évet, az irodalom- és filmrajongók mától belenézhetnek a Reménytelenül című film első rövid előzetesébe, amelyet az alkotók József Attila születésének évfordulójára időzítettek.
Kedvenc verseink Radnótitól Keményig
Versek, amelyeket autópályán való száguldás közben mondunk magunkban vagy esti meseként olvasunk fel gyermekünknek, sorok, melyeket akár bőrünkre tetoválnánk, gondolatok, melyek felzaklatnak, megnyugtatnak vagy meggyőznek bennünket: új életet kell kezdenünk. Még ma. A költészet napját szerkesztőségünk kedvenc verseivel ünnepeljük.
József Attila-emlékhelyek B-től B-ig
A József Attila-emlékház-zarándoklat három helyszínt érint, az év bármelyik szakában, a költészet napján innen és túl is teljesíthető.
Hobo mesterhármasa: Jézus, Shakespeare és József Attila
Nem sok Kádár-kori sikertörténet élte túl a rendszerváltást, ilyen értelemben talán hasonló Hobo pályafutása is. Földes László 1961-ben kötött örök szövetséget József Attila verseivel, melyekhez azóta is hűséges, és koncertjein, önálló estjein is hirdeti dicsőségüket.