klímavédelem

Itt a napelemes autó, amely még a szén-dioxidot is kivonja a levegőből

A holland diákok által megépített prototípus napenergiával működik, újrahasznosított műanyagból készült, légszűrőrendszere pedig tisztítja a levegőt.

Ferenc pápa a klímavédelem szószólója is volt

Cselekvésre és párbeszédre buzdított a klímavédelem kapcsán, enciklikájában pedig rámutatott a környezeti és társadalmi válságok közös gyökerére is.

Ezerötszáz diák vett részt az UNICEF ifjúsági klímatalálkozóján

Az idei Fenntarthatósági Témahéten 1500 diák érkezett a budapesti Akvárium Klubba, ahol az eddigi legnagyobb létszámú ifjúsági klímatalálkozót rendezte meg az UNICEF Magyarország. Felső tagozatos és középiskolás gyerekek gyűltek össze az ország minden szegletéből, hogy tanuljanak, kérdezzenek és beszélgessenek a klímaváltozásról, arról, hogy milyen jövőt formáló változásokra kell már ma felkészülniük.

A finnek fele már kevesebbet vásárol

Finnországban az emberek többsége már érzi a klímaváltozás hatásait és a biodiverzitás csökkenését, és ennek megfelelően változtat fogyasztási szokásain.

Börtönbe mennek az Egyesült Államok alkotmányára vörös port szóró aktivisták

Az aktivisták korábban más múzeumi vandalizmusokban is részt vettek, például egy Degas-szobrot és egy polgárháborús emlékművet is megrongáltak.

Haláli.Klíma.Könyv

Másodpercenként egy futballpályányi erdőt pusztítunk el, miközben naponta nagyjából százmillió hordó kőolajat használunk el féktelen energiaéhségünkben. Ennek hatásait ma már nem lehet elfedni, szó szerint a bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait. A Greta Thunberg által szerkesztett és több mint száz szakértő, tudós bevonásával készített Klímakönyv kíméletlenül szembesít minket a kétségbevonhatatlan és lesújtó tényekkel.

Picasso egyik festményére ragasztották a tenyerüket klímaaktivisták Melbourne-ben

Őrizetbe vették, majd elengedték az Extinction Rebellion aktivista szervezet két tagját Melbourne-ben, akik az ausztrál Victoria állam nemzeti galériájában található Picasso-festményre ragasztották a tenyerüket – adta hírül vasárnap a The Guardian című brit napilap online kiadása, hozzátéve, hogy a festmény nem sérült meg.

A narratíva ereje. Jonathan Safran Foer: Globális Öngyilkosság

Jonathan Safran Foer a katasztrófa írója, írja Vilmos Eszter. De vajon ezúttal mivel nyomasztja olvasóit az amerikai író?

Földmentő mesék

A Mesék a csodakertről – az egyetlen Földért című könyv kapcsán tartottak beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Tánc és klímavédelem

Február 13-án látható újra a Duda Éva Társulat Wonderland című táncelőadása a Trafóban. A műsor előtt a klímatudatosságról beszélget Duda Éva rendező-koreográfus Hevesi Flóra és Macskásy Éva klímaaktivistával.