Koszta József Múzeum
Koszta József festőművész eddig ismeretlen alkotásának a muzeológusok adtak címet
A festménynek, amely az 1940-es évek elején készült és tartós letétként került a festőművész nevét viselő múzeumba, címe sem volt.
Megújult a 150 éves szentesi fotóműterem
Felújították a szentesi Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutatóhelyét, a Fridrich Fényírda épületét, ahol ma is úgy készülnek fotók, mint az 1900-as évek elején.
Összművészeti fesztivált rendeznek Szentesen
Színházi előadások, zenei, irodalmi és táncprogramok, kiállítások, a helyi szokásokat, hagyományokat, közösségeket bemutató múzeumi rendezvények várják a dél-alföldi régió első összművészeti seregszemléjén, a Kurca Fesztiválon a látogatókat májustól augusztusig Szentesen.
Megújul a szentesi Péter Pál polgárház kertje
Korhű formában megújul a szentesi Koszta József Múzeum egyik kiállítóhelye, a Péter Pál polgárház kertje – közölte a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár szerdán Szentesen.
Muzeológusképzés indul a GFE és a Koszta-múzeum együttműködésével Szentesen
Másoddiplomás muzeológusképzés indul a Gál Ferenc Egyetem (GFE) és a Koszta József Múzeum együttműködésével szeptembertől Szentesen – közölte a közgyűjtemény igazgatója.
Régészeti leletekkel bővült a szentesi Koszta-múzeum helytörténeti gyűjteménye
Az alapító, igazgató Csallány Gábor által Szentes-Nagyhegyen feltárt leletegyüttes több darabjával bővült Koszta-múzeum helytörténeti gyűjteménye pénteken.
Magyar múzeumokból érkeztek relikviák a chicagói Field Museum kiállítására
Délkelet-Európa országainak kiemelkedő régészeti leleteit bemutató kiállítás nyílt magyar támogatással a világ vezető természettudományi múzeumában, a chicagói Field Museumban.
Kiállítás a leégett szentesi sportcsarnok helyreállításáért a Koszta József Múzeumban
Kiállítást szervez a leégett Szentes Városi Sportcsarnok történetéről a Koszta József Múzeum, a nettó árbevételt pedig felajánlja a helyreállítási alapba. A múzeum várja azoknak a relikviáknak, fotóknak, sporttörténeti emlékeknek a felajánlóit, akik hozzájárulnának a tárlat megrendezéséhez.
Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait keresi a szentesi múzeum
Az egykor Haitsch Emil főorvos által megőrzött megnetofonszalagokat keresi a szentesi Koszta József Múzeum, a digitalizált felvételeket a Kossuth-díjas művész emlékházában mutatnák be a látogatóknak – közölte Farkas László igazgató a színművész születésének évfordulóján.
Virtuális kiállításon a szentesi színház felújítása során talált leletanyag
A Koszta József Múzeum új virtuális kiállításán ismerhetik meg az érdeklődők azt az elsősorban kerámiatöredékekből álló leletanyagot, melyet a szakemberek a szentesi színház felújítása során találtak.
Helytörténeti videósorozatot indít a szentesi múzeum és a könyvtár
A város jeles személyiségeit bemutató videósorozatot indít a Szentes Városi Könyvtár és a Koszta József Múzeum.
Őze Lajosra emlékeznek Szentesen
Őze Lajos születésének 85. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a szentesi Koszta József Múzeum, a tárlathoz relikviákat, fotókat, egykori filmfelvételeket vár a közgyűjtemény.
Minisztériumi támogatást kapott a szentesi Koszta-múzeum
Minisztériumi támogatást kapott a szentesi Koszta József Múzeum Farkas Bertalan 1980-as űrutazását és az 1989-es temesvári eseményeket bemutató kiállítása – jelentette be Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára csütörtökön.
A Jósa András Múzeum az Év Múzeuma
Május 18.-án, szombat délután a Magyar Nemzeti Múzeumban a 24. Múzeumok Majálisán adták át a Pulszky Társaság által alapított múzeumszakmai díjakat.