Kovács Gyula
Idén is dombérozhatunk Göcsejen
Több mint húsz településen zajlik a 9. Göcseji Dombérozó július 11. és 20. között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A rendezvényen verspiknik, koncertek és túrák várják az érdeklődőket.
Ez a könyv szinte megetet az általa bemutatott gyümölcsökkel
A Tündérkerti pomológia heroikus kísérlet minden múltba mállónak a jövő aranyalapjává változtatására, az Élet győzelmének előmozdítására, legszebb hagyományaink felélesztésére.
Kertemberek találkozója a Tündérkerti pomológia könyv bemutatóján
Minden fához történet fűződik – de ezt csak akkor tudja értékelni az ember, ha ismeri. Ambrus Lajos és Kovács Gyula Tündérkerti pomológia című kötetének bemutatóján jártunk a Tündérkertek napján.
Nem meghódítani kell a természetet, hanem benne élni
Miért fontos, hogy megőrizzük a régi magyar gyümölcsfajtáinkat? Hogyan függ össze a gyümölcsészet és a kultúra? Miért jelenthet gyógyírt a klímaszorongásra a Tündérkerti pomológia című könyvben rejlő hasznos tudás? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az Ambrus Lajos József Attila-díjas író és Kovács Gyula Prima Primissima díjas erdész, pomológus által közösen jegyzett könyvet fellapozva. A kötet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kortárs Kiadó közös kiadásában, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódva jelent meg.
A Tündérkerti pomológia tömény, mint egy jó pálinka
Apránként kell ízlelgetni, mert aki egy ülésben akar végezni az egésszel, szinte másnapos lesz a tömény tudásanyagtól. A 35 év munkáját összegző kötet szerzői a 35 éven át készített munkából a Tündérkertek Napján adtak kóstolót.
Minden régi magyar gyümölcs története regénybe illő
Tündérkerti pomológia címmel jelenik meg Kovács Gyula és Ambrus Lajos közösen jegyzett könyve. A könyvben foglalt tudásról, tapasztalati bölcsességről kérdeztük utóbbit.
Azzal, aki Zalában 50 fok alatti pálinkával kínálja a vendéget, nagyon vigyázni kell
Zala vármegyét sok mindenért lehet szeretni, de vannak elvitathatatlan erényei. Ilyenek a festői zalai dombvidék, a gyógyfürdők, Európa legnagyobb meleg vizű tava, a Hévízi-tó és a több száz éves népi hagyományai. Kovács Gyula erdész, kertész, pomológus a zalai tradíciók és népi kultúra legfontosabb sarokköveit mutatta meg nekünk.
Pálinka vagy aszalvány?
Kovács Gyula pomológus adomái és kis körtetörténet a Petőfi Akadémia új videójában!
Kovács Gyula és az 1100 ősi almafa
Csak almából 1100 – hogyan született gazdag gyümölcsészeti örökségünk?
5 + 1 karácsonyi ajándék és élmény a Petőfi Kulturális Ügynökség ajánlásával
A karácsony varázsa nemcsak a fényekben és illatokban rejlik, hanem az ajándékok mögött megbúvó gondolatokban is: cikkünkben kulturális, élményekkel teli ajándékötleteket gyűjtöttünk össze.
A Tündérkertek gyümölcsfái
Kovács Gyula három évtizede hozta létre Európa legnagyobb őshonos gyümölcsgyűjteményét, három és fél ezer gyümölcsfajta mosolyog a Pórszombat körüli kertjeiben. De vajon mi a csudának kellett a régieknek ennyiféle gyümölcs?
Gyümölcsészeti örökségünk megmentői: a tündérkertészek
Miért fontos, hogy megőrizzük a régi magyar gyümölcsfajtáinkat? Hogyan függ össze a gyümölcsészet és a kultúra? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyv kapcsán szervezett pódiumbeszélgetésen.
Kultúránk meghatározza létünket
Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni – vallja Kovács Gyula Makovecz-díjas pomológus. Vajon hogyan függ össze a gyümölcsészet és a kultúra? Miben segíti a mindennapokat, ha visszanyúlunk a hagyományainkban rejlő hasznos tudáshoz? A Petőfi Akadémia első epizódja erre keresi a választ.
Klímadepresszió helyett hasznos tudás
A népi kultúra és kiemelten a hasznos tudás ünnepe volt az idei Tündérkert nap a Nemzeti Színházban.
A kertművelés ugyanúgy a kultúránk része, mint az irodalom
Megjelent Kovács Gyula és Ambrus Lajos Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyve. A szerzőkkel március 24-én Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett a Nemzeti Színházban megrendezett Tündérkerti napon.
A hagyomány zamata
A Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből beavatás. Tudomány, de a költői fajtából. Óda a gyümölcsökhöz, gazdag gyümölcstermesztési hagyományainkhoz. Meditációra invitáló képeskönyv, amely „kertembereket” akar belőlünk faragni.