Levéltár

Emmi: Kreatív szolgáltatásokat nyújtanak a könyvtárak és levéltárak

Rugalmas kölcsönzési szabályokkal, e-learning-felületekkel és változatos digitális tartalmakkal is segítik az érdeklődőket a könyvtárak és a levéltárak kreatív szolgáltatásai.

Nagyapánk, dédapánk nyomában – elérhető az I. világháborús hősi halottak adatbázisa

Elérhető az interneten a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye.

Az Aranybullát méltán emlegetik Európa első szabadságlevelei között

Lényeges-e, hogy egy dokumentum mutatós legyen, ha kiállítják? Hogy tekintsünk a több évszázaddal korábbi eseményekre: mai nézőpontból vagy csak a hajdani kortársak emlékeire hagyatkozzuk? A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című, panorámavetítéssel kísért, interaktív eszközöket használó új tárlat a Magyar Nemzeti Levéltárban érdemleges választ ad e kérdésekre is.

Koronavírus archívumot hoz létre a Műegyetem levéltára

Jelenleg több mint 150 dokumentum (szöveg-, illetve képfájl) található a „virotékában”, mivel az egyetemi honlapokon közzétett dokumentumokat, illetve híranyagokat már most rendszerezve archiválták.

150 ezer régi fotó került elő Budapestről

A magyar főváros szocialista kori történetét reprezentáló mintegy 150 ezer darabos fényképgyűjtemény került Budapest Főváros Levéltárába.

22,8 millió Ft állami támogatás a közlevéltáraknak

A támogatás célja, hogy biztosítsa a közlevéltárakban őrzött maradandó értékű iratanyag szakszerű kezelését, épségben és használható állapotban történő megőrzését és használhatóvá tételét.

Személyes emlékekből történelem

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei levéltárnak ajándékozott fényképekből, iratokból nyílik kiállítás péntek délután a szolnoki Arabica Kávézóban. A tárlat a koronavírus-járvány miatt a levéltár honlapjára is felkerül, így azt az interneten is bárki megtekintheti.

Átadták a Csongrád Megyei Levéltár új raktárépületét

Az új helyen 13.480 iratfolyóméter levéltári anyag archiválására van lehetőség, ami megközelítőleg 121.000 levéltári irattároló doboz elhelyezését jelenti.

Sok iratot őriznek Nagy-Budapest létrehozásáról a fővárosi levéltárban

Számos irat maradt fenn Nagy-Budapest létrehozásával kapcsolatosan Budapest Főváros Levéltárában.

Programot indít a levéltár a családtörténet-kutatás segítésére

Kurzusokkal, kiadványokkal és levéltár-pedagógiai órákkal is segítik a családfakutatást a levéltárak a Hetedíziglen projekt keretében.

Utolszor borulok a hazai földre

Fejedelmek utolsó útja címmel nyílt meg az a kiállítás a Nemzeti Emlékezet Múzeumában, amely II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és társai 1906-os újratemetésével kapcsolatos eredeti levéltári dokumentumokat mutat be. A kiállítás megnyitóját június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján tartották.

Falba zárt sorsok

Levéltári kiállítás a Kasztner-vonatról.

Először állítják ki Teleki Pál búcsúleveleit

Először állítják ki együtt Teleki Pál gróf búcsúleveleit, melyek a június 7-8-án megrendezett III. Levéltári Pikniken láthatók a Budapest Főváros Levéltárában.

A múlt apró darabkáinak őrzői

Szinte észrevétlenül működnek a levéltárak és a levéltárosi munka a többségünk számára láthatatlan és talán érthetetlen. Pedig akadnak izgalmas pillanatok is egy levéltáros életében, például mikor a román rendőrség fotózza őket és az ’56-os forradalomról szóló székelyudvarhelyi vándorkiállításukat. De mitől válik érdekessé a tevékenységük az utca emberének szemében? Erről is kérdeztük a 2018-as Év levéltára kitüntetést elnyerő Vác Város Levéltárának igazgatóját, Horváth M. Ferencet.