Lezsák Sándor

Felavatták Nagy László költő szobrát a Hungarikum Ligetben

Felavatták pénteken Nagy László szobrát a költő születésének centenáriuma alkalmából a Hungarikum Ligetben, Lakiteleken.

A színházi háttérszakmák képviselőit ismerték el a Magyar Teátrum Díjakkal

A Magyar Teátrumi Társaság által 2010-ben alapított, immár tizenötödik alkalommal átadott Magyar Teátrum Díjakkal minden évben a színházi háttérszakmák legjobbjait ismerik el. A díjátadó gála a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Karácsonyi Csodashow című előadásának ünnepi alkalomra átalakított változata volt.

Lezsák Sándor kapta a Batthyány Lajos-, Timár Böske a Gróf Zichy Antónia-díjat

Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus kapta idén a Gróf Batthyány Lajos-díjat, a mártír miniszterelnök feleségéről elnevezett Gróf Zichy Antónia-díjat pedig Timár Böske táncművész, táncpedagógus, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik alapítója vehette át vasárnap Budapesten, a Fiumei úti sírkertben tartott ünnepségen, ahol bemutatták az aradi vértanúk emlékére kibocsátott emlékérmet is.

Felavatták Yunus Emre török költő szobrát Lakitelken

Magyarországot és Törökországot mélyen gyökerező barátság és stratégiai szövetség köti össze – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára Yunus Emre török költő szobrának avatásán szombaton a Bács-Kiskun vármegyei Lakiteleken.

Kultúrába fektetni mentális egészségmegőrzés

Mindnyájunk felelőssége kulturális örökségünk védelme és támogatása pénzzel, munkával, lelkiismerettel, ötlettel, javaslattal és vízióval, hogy továbbra is inspirálhasson, formálhasson, illetve összeköthessen felnőtteket és gyermekeket – fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára Lakiteleken.

Öt új kollégiumi képzés kezdődik a lakiteleki Hungarikum Ligetben

Bárczi Gusztáv, Hungarikum, Szent Imre, Boldog Ceferino és Vámbéry Ármin néven öt új kollégiumi képzés kezdődik a lakiteleki Hungarikum Ligetben február végén, március elején – közölte Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés fideszes alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Népzene- és néptáncfesztivált rendeznek Lakitelken

Az élő hagyományokat, a magyar népzenét és néptáncot hivatott bemutatni az első alkalommal megrendezett Élő Hagyományunk Kösöntyű Találkozója – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Potápi Árpád János szombaton Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

L. Simon László és az ügyeletes bicikli

Az igazgatói leváltásom nem függ össze a művészeti szabadság kérdésével – fogalmazott L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum távozó vezetője. Véleményterroristák, öncenzúra és a politikai viták dögkútja is szóba került. L. Simon azonban „a sorozatos bukások” dacára sem adja fel.

Konferencia és díjátadó a Nemzeti Művelődési Intézetben

A Nemzeti Művelődési Intézet Állandó értékek – Új nézőpontok címmel tartott stratégiai konferenciát 2023. november 8-án. A rendezvényen közművelődési elismeréseket is átadtak.

Átadták a Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházát

Átadták a Hungarikum Liget, korábbi nevén Lakitelek Népfőiskola tíz éven át tartó fejlesztéssorozatának utolsó beruházását, a tartalékkerettel bruttó 3,417 milliárd forintból megépült Kárpátia Rendezvényházat szombaton.

Závogyán Magdolna: a levéltári szakterület a nemzet emlékezete, történelmi memóriája

A levéltári szakterület nem kevesebbet tudhat magáénak, mint a nemzet emlékezetét, történelmi memóriáját, mondta a kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) éves vándorgyűlésén, a Lakitelek Népfőiskolán.

500 pályamunka érkezett a nemzetközi Petőfi műfordítói pályázatra

Mintegy 500 pályamunka érkezett a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett nemzetközi műfordítói pályázatra.

Nyolcvan vödör levegő a Thália Színházban

Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című, tavaly ősszel a Veszprémi Petőfi Színházban bemutatott tragikus komédiáját január 25-én a Thália Színházban láthatjuk.

Sinkovits Imre nevével fémjelzett kulturális kollégiumot szerveznek a Lakitelek Népfőiskolán

Sinkovits Imréről elnevezett kulturális kollégiumot szervez az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IKoN) és a Lakitelek Népfőiskola; a jelentkezéseket október végéig várják.

Fekete Péter: Igazi ünnep a közművelődési és kulturális intézmények újranyitása

Fekete Péter a Nemzeti Művelődési Intézet országos közművelődési megnyitó eseménysorozatán azt mondta, ez a hét a kulturális ágazat minden intézménye számára egy igazi ünnep, hiszen ezek a helyszínek hosszú hónapok óta vártak arra, hogy működésük lényegi elemét, a látogatókat, a közönséget újra üdvözölhessék falaik között.

Kásler: a ló szimbolikus szerepet tölt be a magyarság történetében

A hagyományőrzés egyik kulcsa, a ló szimbolikus a magyarság történetében és kultúrájában – jelentette ki Kásler Miklós szombaton a Bács-Kiskun megyei Izsákon.