Ludwig Múzeum
Helyi érték – Új szerzemények a Ludwigban
Elsősorban az elmúlt 7-8 évben beérkezett – az NKA kollégiumai segítségével megvásárolt, az aacheni Ludwig Stiftung által letétbe helyezett, illetve művészek és műgyűjtők által adományozott – műalkotások szerepelnek a válogatásban, ezek közül pedig azok a művek, melyek korábban nem voltak láthatók gyűjteményi és időszaki kiállításokon a Ludwigban.
Ötven éve rejtőzködő festményt fedezett fel a Ludwig Múzeum restaurátora
A Frey Krisztián életművét bemutató kiállításra készülve, a szokásos állapotfelmérés során egy restaurátor az egyik festmény alatt egy hasonló méretű, eddig nem ismert művet talált.
Hat időszaki kiállítás a Ludwig Múzeum idei programtervében
A járványhelyzet miatt csonka tavalyi évben is csaknem 46 ezer látogatót fogadott a Ludwig Múzeum, amely 2021-ben nyolc időszaki tárlattal jelentkezett, míg külföldön hat kiállítással volt jelen – idézte fel az intézmény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Fabényi Julia igazgató.
{script:abstract} – Frey Krisztián életmű-kiállítása a Ludwigban
A Ludwig Múzeum minden eddiginél nagyobb, több mint kétszáz művet – köztük sose látott korai munkákat és jól ismert klasszikusokat – felvonultató életmű-kiállítása az ünnepelt Iparterv-nemzedék markáns képviselőjének, Frey Krisztiánnak egyéni hangú, az írásbeliség és az absztrakció által meghatározott művészetét mutatja be.
Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása
Megnyílt a Ludwig Múzeumban az idei Velencei Építészeti Biennálén a magyar pavilonban bemutatott kiállítás.
Az Esterházy Art Award legjobbjainak munkái a Ludwigban
26 művész munkái láthatók a Ludwig Esterházy Art Award – Short List 2021 kiállításán, ami képet ad a legfrissebb művészeti tendenciákról is.
Átadták a Ludwig Múzeum által alapított ARTtransfer díjakat
Idén harmadik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
Látvány és zeneiség – A Magyar Telekom jótékonysági árverése
A bevételt a Ludwig Múzeum közönségélményének digitális fejlesztésére ajánlják fel. A nyilvános és szenzációs ritkaságokat kínáló jótékonysági árverést december 1-jén rendezik meg a Ludwig Múzeumban Winkler Nóra vezetésével.
Nagylátószög: rockzenészek és slammerek a Ludwig Múzeumban
Vitáris Iván, Kemény Zsófi, Henri Gonzo és Simon Márton tart exkluzív tárlatvezetést a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című nagyszabású kiállításon, amely átfogó képet nyújt a magyar film izgalmas történetéről a kezdetektől napjainkig. A tárlat november közepéig látható.
Ismét lehet pályázni az ARTtransfer-díjra
A Ludwig Múzeum idén harmadik alkalommal hirdeti meg a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított díj pályázatot. Az elismeréssel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
Ha lassan élsz, tovább érsz!
Különös tapasztalás a Ludwig Múzeum tágas, szellős, légkondicionált termeiben fapados repülőkkel utazgató turisták között bóklászni, mivel a Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás alkotásai éppen ennek az életmódnak a fenntarthatatlanságára mutatnak rá.
A magyar film történetéről nyílt kiállítás a Ludwigban
A Nagylátószög című tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét.
Először került NFT-munka magyar múzeumi gyűjteménybe
Először került magyar múzeumi gyűjteménybe úgynevezett NFT-mű, a Barabási Albert-László által vezetett kutató és művész kollektíva (BarabásiLab) egyik hálózati munkájának formájában.
A globális túlfogyasztásról nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban
A piaci-fogyasztói kultúra által szült súlyos környezeti problémákra keres megoldásokat a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Lassú élet – Radikális hétköznapok címmel szerdától látható kiállítása.
Barabási Albert-László: „Én csak élő művésztől veszek képet”
A saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, hogy a tudományos gondolkodás bizony művészi vonásokat is mutathat, amennyiben ellátogatunk a BarabásiLab és a Ludwig Múzeum Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című közös kiállítására. A járvány miatt novemberben bezárt kiállítás újra látogatható.
Velencei Biennále – Budapesti modern épületeket gondol újra a magyar pavilon kiállítása
Tizenkét ikonikus budapesti modern épületet gondol újra Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel a május 22-én megnyíló 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása.