Magyar Állami Operaház

Megnyílt a felújított Operaház

Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

Évadismertetőt tartottak a megújult Operaházban

Mítosz és történelem címmel hirdette meg 2022/2023-as tematikus évadát a Magyar Állami Operaház. A felújított Andrássy úti Ybl-palotában a dalszínház számos új funkcióval és szolgáltatással, új kiadványokkal és március 28-ig kamarakiállítással is várja az érdeklődőket.

„Szerelemben egyesülve a halálig”

Kenneth MacMillan Mayerling című, egész estés balettje az osztrák trónörökös és szeretője tragikus történetét meséli el. A bemutató március 14-én lesz a frissen felújított Magyar Állami Operaházban.

Szinetár 90 – Címzetes főigazgatóját köszönti az Opera

Első operafilmjének vetítésével és az Operában rendezett előadásai részleteivel köszöntik pályatársai és tanítványai születésének kerek évfordulója alkalmából Szinetár Miklóst február 12-én este az Erkel Színházban.

Őszinte örömmel a színpadon lenni – interjú Harangozó Gyula táncművésszel

Harangozó Gyula nevéről a legtöbbünknek az egykori koreográfus vagy fia, a táncművész jut eszébe. Azt kevesen tudják, hogy a világhírű balettművész a színpadot elhagyva a World Trade Center tagjaként sikeres kereskedő, majd sikeres impresszárió lett.

Dalmaraton és verskoncertek az Operaházban

Dalmaratonnal, verskoncertekkel és hangfelvételek megjelentetésével készül a hétvégén a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyházban.

Az ezred lánya – Több mint 110 év után újra az Operában

Polgár Csaba rendezésében és Kovács András Péter prózai jeleneteivel tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára Donizetti vígoperája, Az ezred lánya.

OperaFórum – Kölcsönös információcserét kezdeményez az Opera

A 2021-es tervekkel és nyilatkozatokkal összhangban, a sajtóbéli üzengetés helyett a Magyar Állami Operaház 2022. január 27-én délután ismét összehívja a vidéki nemzeti színházak vezetőit, hogy szakmai keretek között, a 4. Operafórumon beszéljék át az évadaikkal kapcsolatban tisztázandó kérdéseiket.

Január az Operaházban

Az újévet idén is a IX. szimfóniával köszöntik, Kovács János vezényletével, a 2021-es évadból megörökölt bemutató a hónapban Donizetti: Az ezred lánya Polgár Csaba rendezésében, Fabrizio Maria Carminati dirigálásával.

Operavita: interjú Ókovács Szilveszterrel, az Operaház főigazgatójával

Az Opera január végéig ad lehetőséget az énekeseknek az intézménnyel kötött szerződéseik felbontására, utána viszont próbanapokon nem enged el senkit. Ókovács Szilveszter szerint „megint elállnak az útból”. Felelősséget kell-e vállalnia a fővárosi intézmény vezetőjének a vidéki operajátszásért, és kell-e egyeztetni velük egy őket érintő stratégiai tervezetről? Ezekről a kérdésekről is szót ejtettünk.

Operavita – Vidéki operatársulatok vezetői válaszoltak Ókovács Szilveszternek

Vidéki operatársulatok vezetői nyílt levelet küldtek Vidék kontra főváros? Főváros és vidék! címmel Ókovács Szilveszter A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros című, az Origón megjelent írására. A levelet változtatás nélkül közöljük.

Az Operaház két és fél napra elérhetővé teszi A diótörő előadást

Karácsonyi ajándékként bárki számára elérhetővé teszi A diótörő balettprodukció egy korábban rögzített felvételét a Magyar Állami Operaház, amely ünnepi videóklipet is készített társulata közreműködésével.

Ezzel várja az ünnepeket az Opera

Karácsonyi videóklippel, játékkal és A diótörő közvetítésével várja az ünnepeket a Magyar Állami Operaház.

Operavita – Oberfrank Péter karmester

„Az operajátszás ma nem tényező, inkább bizonyos kivételezettek játszótere” – fogalmaz a Pécsi Nemzeti Színház produkcióinak karmestereként is tevékenykedő művész.

„Az inspirál, ha látnak” – Interjú Rónai Andrással

Rónai András egy „stage animal”: ezzel az elismerő szóösszetétellel illette a balettművészt próbái során egy neves külföldi balettmester. A Les Enfants Terrible (Veszedelmes éden), A diótörő, A vágy villamosa, a Párizs lángjai, a Dózsa-gála és a KON-TAKT(S) című előadásokban az a közös, hogy András kiemelt szerepet táncol bennük. Nem csoda, hogy nem lesz karácsonyi szünete, és 24-én két Diótörő között rohanja körbe a családot.

Ellehetetlenül a vidéki operajátszás? – a zeneigazgatók Ókovács Szilveszterrel egyeztetnének

A Magyar Állami Operaház február elsejétől megszünteti a „kikérők” rendszerét, azaz az Operában próbáló énekesek nem dolgozhatnak párhuzamosan vidéki intézményekben. A vidéki nemzeti színházak zeneigazgatói szerint ezzel ellehetetlenül a Budapesten kívüli operajátszás.