magyar film
Ezen a teszten kiderül, mennyit tudnak a diákok a magyar animációról
Idén 110 éves a magyar animáció, ezért a magyar rajzfilmes alkotások előtt tiszteleg a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak verseny, amelyen kétszemélyes görögországi utazást és okostelefont kapnak a legjobbak.
Átadták a 21. Verzió Filmfesztivál díjait
A 21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál on idén négy kategóriában versenyeztek a filmek. A legjobb dokumentumfilm elismerést az Apa című román film kapta, a legjobb magyar film Az életed nélkülem lett.
A Fekete pontot és a Kék Pelikant is vetítik Bukarestben
A legújabb magyar filmeket, nemzetközi fesztiválokon díjazott alkotásokat, dokumentumfilmeket, animációs filmeket és a Magyar Filmarchívum frissen digitalizált gyöngyszemeit is vetítik november 10–17. között a 18. Bukaresti Magyar Filmhéten.
Hunok vagyunk, mint a törökök
Bartók Béla 1936-ban népzenei gyűjtőutat tett Törökországban. A rendkívül fontos útról készült filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be.
A Kék Pelikan fődíjat nyert Lipcsében
A 67. DOK Leipzig fesztiválon díjazták Csáki László animációs dokumentumfilmjét.
A legfontosabb dokumentumfilmdíjra esélyes A boldogság ügynöke
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét beválogatta a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az elmúlt időszak húsz legjobb alkotása közé, amelyek jelölhetők az IDA Documentary Award kitüntetésre.
Tomiék számára nincs gyógyulás, csak pillanatnyi józanság
Till Attila És mi van Tomival? című filmje egyetlen nap történetével bizonyítja, hogy egy alkoholistának nemcsak leszokni, hanem józannak maradni is nehéz.
Ingyenesen nézhető filmekkel tiszteleg a forradalom emléke előtt a Filmio
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából négy kitűnő film ingyenesen megtekinthető vasárnap estig a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a Filmión.
Tarr Béla kapja a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját
Tarr Béla az október 28. és november 6. között, idén 37. alkalommal megrendezendő Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (Tokyo International Film Festival – TIFF) részt vesz panelbeszélgetésen, és workshopot is tart.
Varsói világpremierjén díjazták a Mélypont érzést
A 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilm világpremierjét. A zsűri külön elismeréssel jutalmazta Miklós Ádám alkotását.
Öt film a hatvanöt éves Rudolf Pétertől
Válogatásunkban a ma hatvanöt éves Rudolf Pétertől ajánlunk öt filmet, melyek megmutatják, hogy van élet az Üvegtigris után – és előtt is.
Stohl András és Beton.Hofi is mesélnek az ivásról Till Attila új filmje kapcsán
Október 31-én kerül mozikba Till Attila új filmje, az És mi van Tomival?. A Száraz november kezdeményezéshez közeli premieridőpont egyáltalán nem véletlen: a történet a barátság és a közösség gyógyító erejének témáit járja körül, miközben bepillantást nyújt az alkoholbetegség mindennapi kihívásaiba.
Gyász ide vagy oda, ezek a figurák valamit nem mondanak ki
Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záródarabjában, az Egy százalék indiánban a szereplők újak, problémáik azonban fájdalmasan ismerősek. Kritika.
Megérkezett a Változó vadon – Az én Északom előzetese
Török Zoltán három éven át forgatta az eddigi leglátványosabb filmjét. A november 14-től mozikban limitáltan látható Változó vadon – Az én Északom amellett, hogy bemutatja a skandináv ország élővilágát a fókáktól a jávorszarvasokig, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét a természet szeretetére és védelmére.
A játékfilmrendezők és az operatőrök is díjat adnak Szegeden
Harminchét alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.
Először versenyez magyar családi film A kategóriás fesztiválon
A világ egyik legrangosabb gyermek- és ifjúságifilm-fesztiválján, az amszterdami Cinekiden lesz a világpremierje, majd Európa legészakibb A kategóriás filmes seregszemléjén, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági filmes versenyprogramjában debütál Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet.