magyar irodalom

László Noémi kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

A Fiatal Írók Szövetsége kilencedik alkalommal adja át a kitüntetést, amelyet kizárólag adományokból alapítottak, és amelynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

A Weöres Sándorban élő kisgyermek felnőtteknek szóló verseiben is visszaköszön

Donászy Magda, Gazdag Erzsi, Weöres Sándor – Szombathelyhez kötődő költők, akik gyerekverseik révén is ismertek lettek, de nem csupán általuk.

Halász Rita Mély levegője a színpadon még fojtogatóbb

A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel Pálos Hannával.

Az ördög bebiciklizett a székely faluba, és megállt az idő

Egy könyvhossznyira elhúzódó szürreális székely vicc, sorsörökség és reális alternatívák a passzív világvégevárás helyett – 2024 utolsó negyedéhez közelítve ajánlunk tíz közelmúltban megjelent könyvet, melyeket érdemes bepótolni még ebben az évben.

Születésnapi kiállítás ünnepli a magyar irodalmi élet egyik gravitációs pontját, Ilia Mihályt

A magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége, Ilia Mihály kilencvenedik születésnapja alkalmából nyílt kiállítás szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárában.

A Petőfi-dagerrotípiától az asztal alá ültetett főigazgatókig

Milyen a jó portréfotó? Nehezíti-e a fotós dolgát, ha az alanya híres ember, például író? Fontos-e, hogy az író írónak is látsszon a róla készült fényképen? És az, hogy tetszik-e neki a róla készült kép? Ha nem tetszik, el kell dobni? A Petőfi múzeum jelenlegi és korábbi fotósait kérdeztük a témáról, akik munkáiból A halandóság törékeny arcai című kiállítás második része válogat. Írásunk második részében Flesch Bálint, Belicza László Gábor és Bókay László emlékezik.

Jelenleg törpeszindrómás világban élünk

Miklóssi Szabó Istvánnal a Holdanya unokája és az Apja fia című regényei apropóján beszélgettünk a jelen gyötrelmeiről és a jövőbeli lehetőségekről.

Író és művelődéspolitikus, aki a 20. századi magyar kultúra meghatározó alakja volt

Keresztury Dezső Széchenyi-, József Attila- és Herder-díjas író, költő, kritikus, műfordító, irodalomtörténész és akadémikus százhúsz éve, 1904. szeptember 6-án született.

Ottlik Géza biztatására választott pályát a Macskakő írója

Lengyel Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító szeptember 4-én tölti be nyolcvanötödik életévét.

Ady vette el a kedvét a verseléstől a Nyugat első főszerkesztőjének

Hetvenöt éve, 1949. augusztus 3-án hunyt el Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője. Korának fontos irodalomszervezője volt, olyan tehetségeket fedezett fel és támogatott, mint Ady Endre, Móricz Zsigmond vagy József Attila.

Mácsai Pál, Csuja Imre és Für Anikó is verset mond a kisföldalattin

Újra versek szólalnak meg a világörökség részét képző Millenniumi Földalatti Vasút állomásain: a kortárs és klasszikus költemények a három nyári hónap egy-egy hetén lesznek hallhatók a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően.

A világ túlfelén meglelt boldogság

A Gingko Könyvkiadó a könyvhétre egészen különleges művel: Lázár Zsófia, Lázár Ervin lánya Ne vedd el tőlem az eget című kisregényével lepte meg az olvasókat.

Turczi István kapja a Brankovo kolo nemzetközi irodalmi nagydíjat

Turczi István József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima díjas magyar költő kapja az idén 200 éve született Branko Radičević szerb romantikus költőóriásról, a szerb irodalom egyik legnagyobb alakjáról elnevezett Brankovo kolo nemzetközi irodalmi nagydíjat.

Ki lesz 2024 legjobb elsőkönyvese?

Tizedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. Nevezni június 30-ig lehet.

Tompa Andrea és Bíró Kriszta az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyertesei közt

Az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjra azon 35–65 év közötti szépirodalmi szerzők pályázhattak, akiknek már legalább két, nem magánkiadású kötetük megjelent.

A Kossuth-díjas költőnek eleinte Weöres-kötettel fizettek

100 éve, 1924. június 13-án született Budapesten Rába György Kossuth-, Széchenyi- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, kritikus.