MANK Nonprofit Kft.
Új évad a Mártélyi Alkotóházban!
„A kis település és a csodálatos part óriási kultúrát vonzott maga köré.” Jól jellemzi ez az egy mondat Mártélyt és az ottani alkotóházat, ahol június 15-én megnyílt az új évad. A program keretében tartott irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevői saját szonettjeikkel örökítették meg a mártélyi életérzést.
Mennyi pénz jut a Hangfoglalóra?
Június végére dől el, hogy a könnyűzenét támogató Hangfoglaló Program 2018/2019-es évadára mekkora forrás jut – mondta Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Ideiglenes Kollégiumának május 23-án a Backstage Fórum évadzáró eseményén, az A38 Hajón.
Sonkoly Tibor műveit láthatjuk
Összegzés címmel nyílt meg Sonkoly Tibor festőművész legújabb kiállítása május 12-én a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. Sonkoly Tibor Hódmezővásárhelyen született, egész életében ott élt, alkotott és tanított. A város képzőművészeti életének ismert, elismert alakja, aki a helyi festészeti tradíciókból táplálkozik, mely tapasztalatot mindig tovább is adta tanítványainak.
Cseh Tamás emlékére
„Közelmúltunk nagy krónikása idén lenne 75 éves. Az ő halhatatlan művészete és szeretetreméltó lénye előtt tiszteleg az Irodalmi Magazin idei első száma” – mondta a Cseh Tamás tiszteletére készített emlékszámról Szentmártoni János főszerkesztő, a Magyar Írószövetség elnöke. A magazint a 14. Alkotóművészeti Szalonon mutatták be, ahol jelen volt Cseh Tamás felesége, Császár Bíró Éva és nővére, dr. Cseh Sára is.
A színek útjai és útvesztői
Rákossy Anikó festőművész idei, legújabb festményei költöztek be a szentendrei MANK Galériába, ahol április 18-tól láthatóak a művek. Ezzel a tárlattal a művész egy korábbi kiállítása helyszínére tér vissza. A festményeit belső tájképekként aposztrofáló Rákossy Anikó A színek útjai és útvesztői című tárlata május 18-ig látogatható.
Horvát és magyar kárpitok Zágrábban
Korlátozott a kárpitművészek vevőköre az aprólékos, sok időt és forrást igénylő munka miatt, ám nem ez az egyetlen problémájuk. Hiába járnak ugyanis egyetemre, ha a tanulmányi idő kevés arra, hogy elmélyedjenek a kutatásban, az anyaggyűjtésben, a tervezésben, elsajátítsák a szövési technikákat és megismerjék az anyagokat.
Dalba foglalt irodalom
Két gazdag, különleges életutat mutattak be a 13. Alkotóművészeti Szalonon: Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztője és Kátai Zoltán Tinódi-lant díjat elnyert énekmondó beszélgetett. Mindketten a magyar kultúra elkötelezett képviselői, a régi magyar irodalom avatott ismerői.
Új vendégházat adtak át
A művészek további kibontakozásának és együttműködésének elősegítése érdekében új vendégházzal gazdagodott a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol négy vendéglakrész várja az alkotni és pihenni vágyó alkotóművészeket. A 2018. március 21-én átadott épület 113,5 millió forintból épült fel.