MÁV Szimfonikus Zenekar
Beethovennel emlékezik az 1956-os mártírokra a MÁV Szimfonikus Zenekar
Takács-Nagy Gábor vezényletével ötestés hangversenysorozatban adja elő a MÁV Szimfonikus Zenekar Beethoven összes (kilenc) szimfóniáját. A sorozat második része november 6-án lesz a Zeneakadémián. Az esten elhangzó Egmont-nyitány az 1956-os forradalom örökös szimbólumává vált, szellemi rokonát, az Eroica szimfóniát pedig Betthoven a szabadságért küzdő hősök tiszteletére komponálta.
Pásztory Zoltán már kisdobosként tudta, hogy dobos akar lenni
Nyolcvan éve, 1944. október 31-én született Pásztory Zoltán, a Kossuth-díjas Illés-együttes dobosa. A már kisdobosként is doboló zenész 1965-ben került a legendás zenekarba, ahol a formáció feloszlásáig játszott. A „nagy csapat” 40 éves jubileumi koncertjein már nem tudott ott lenni, 2005-ben, nem sokkal az esemény bejelentése után meghalt.
Az elhunytakra emlékeznek a Magyar Nemzeti Férfikar október végi koncertjén
Megújult névvel és arculattal indítja hangversenysorozatát a Magyar Nemzeti Férfikar (korábbi nevén: Honvéd Férfikar), amelynek harmadik éve a Pesti Vigadó ad otthont. A sorozat első hangversenyét a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével adják október 30-án.
Kihagyhatatlan komolyzenei koncertek a következő napokra
Zenei géniuszok találkoznak három helyszínen az Orosz Zenei Fesztiválon, egy Liszt-korabeli harmónium is megszólal a zeneszerző születésnapi koncertjén, a MÁV Szimfonikus Zenekar pedig ötestés sorozatban adja elő Beethoven összes szimfóniáját Takács-Nagy Gábor vezényletével. Koncertajánló.
Pátosz, a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián
Farkas Róbert, a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének vezényletével október 11-én a Zeneakadémián a szláv klasszikus zeneirodalom szerzőinek izgalmas, a romantika, valamint a 20. század jellegzetes műveit hallhatja a közönség.
Mendelssohn és Mahler művei a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban
A zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyénisége, Christoph Eschenbach vezényletével ad két koncertet Mendelssohn és Mahler műveiből a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az Örök ifjúság című hangversenyt október 26-án a Zeneakadémián, október 27-én pedig a Pesti Vigadóban hallgathatják meg az érdeklődők.
Budapesten tesz csodát a karmesterek mestere
A világ minden tájáról érkeznek fiatal dirigensek a legendás finn karmester, Jorma Panula budapesti mesterkurzusára. A 94 éves művész a világ egyik legismertebb dirigense, vagy ahogy előszeretettel nevezik, a „karmesterek mestere” évtizedes kapcsolatban áll a MÁV Szimfonikus Zenekarral.
Háromhetes turnén járt Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar
A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén újra a felkelő nap országának nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobajasi Kenicsiró vezényletével.
Befutott sztárok és fiatal művészek a MÁV Szimfonikusok következő évadában
A MÁV Szimfonikus Zenekar meghirdette következő évadának zenei programját. A 2024/25-ös műsorfolyamban öt bérletes, valamint három gyermekeknek szóló tematikus koncertsorozat mellett számos egyedi hangverseny szerepel neves hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével.
Kobajasi Kenicsiró tiszteletére ültettek fát a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében
Nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulójának tiszteletére a világhírű karmester, Kobajasi Kenicsiró újra a MÁV Szimfonikus Zenekart vezényli Budapesten, két egymást követő estén. A legendás karmester a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében egy japán cseresznyefát ültetett el a jeles évforduló emlékére.
Japán turnéra készül a MÁV Szimfonikus Zenekar
Májusban két koncertet ad Kobajasi Kenicsiróval a MÁV Szimfonikus Zenekar, majd június 17-én az együttes háromhetes turnéra indul Japánba. A 14 koncertből álló turné első állomása Tokió.
Dupla ünnepi hangversenyre és japán turnéra készül a MÁV Szimfonikus Zenekar
Kobayashi Ken-Ichiro karmesterrel tart koncertsorozatot a MÁV Szimfonikus Zenekar annak tiszteletére, hogy ötven évvel ezelőtt nyerte meg a japán művész a Magyar Televízió által szervezett első nemzetközi karmesterversenyt, amely eredmény előrelendítette karrierjét. Május 24-én a Zeneakadémián, május 25-én pedig az Erkel Színházban lép fel a zenekar a karmester vezényletével, majd júniusban 14 koncertből álló japán turnéra indulnak.
Takács-Nagy Gáborral áll színpadra a MÁV Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémián
A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyén április 26-án a Zeneakadémián Takács-Nagy Gábor állandó vendég karmester vezényletével Beethoven két remekműve, valamint a 20. század egyik legnagyobb orosz zeneszerzője, Szergej Prokofjev zongoraversenye hangzik el a 23 éves, Berlinben élő orosz zongoraművész, Alexander Malofeev közreműködésével.
Itáliából küld képeslapot a MÁV Szimfonikus Zenekar
Különleges műsorral készül április 18-i koncertjére a MÁV Szimfonikus Zenekar. A hangverseny olasz zeneszerzők, például Rossini és Paganini ritkán játszott műveire koncentrál. A zenekar továbbá ezen az estén köszönti a Müpában Fodor András nagybőgőművészt, aki 65 éve tagja a társulatnak.
De érdekes, gondoltam, ilyen a csönd?!
Farkas Róbert májusban ismét operát vezényel, és míg harmadik évadát tölti a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként, hat országban dolgozik rendszeresen. Titkos vágya, hogy Brahms második szimfóniájának a negyedik tételére táncoljon egy nagyot. Szenvedélyről, kontrollról és a zenekari demokráciáról is beszélgettünk.
Ötven évet és hatvannál is több operát ünnepelnek a Müpában
Fél évszázad karmesteri karrierjét ünneplik a Művészetek Palotájában 2024. március 21-én. Medveczky Ádám karmester ötvenéves pályafutásának megkoronázásaként híres operaáriák és operettek hangzanak majd el a hangversenyen, Christoph Campestrini karmester vezényletével.