Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj

Fiatal művészek számára hirdetett ösztöndíjpályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség

Kilenc új ösztöndíjra lehet pályázni január végéig a Petőfi Kulturális Ügynökségnél, fiatal művészek számára ez az egyik legnagyobb ösztöndíjcsomag az országban. A pályázatok célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges művészek és kutatók pályakezdését, alkotómunkáját.

Pénteki kultúrrandi Leczo Bence íróval

Letisztult, sallangmentes, szenvtelen történeteinek szereplői legtöbbször érzelmek nélkül, rezignáltan tűrik sorsuk alakulását. Ő viszont nem akar beletörődő lenni: szerinte a felvidéki magyar közösség túlélésének kulcsa az, hogy szembenézzen múltjával, és feldolgozza történelmi traumáit.

Érdemes megtanulni jelen lenni – Bánkövi Dorottya írásról, fotózásról, zenélésről

„A zene és a fényképezés együttesen támogatja választott szakmámat, az írást. Hozzátesznek látásmódban, gondolati síkon, formailag és a ritmusban. Ezek most éppen egy operalibrettó készítésében kapcsolódnak össze, amelyen zeneszerző édesapámmal közösen dolgozunk."

„Az irodalom, a mese, a mítosz, a történet az, amiben otthon vagyok”

Juhász Kristóf Móricz Zsigmond-ösztöndíjas írót, dalszerzőt, előadóművészt szakmákról, műfajokról, változásokról és állandóságról kérdeztük.

„Az artisztikus dolgokhoz még jó is, ha az ember egy kicsit nyekeg az életében” – Ozsváth Zsuzsa versekről és képzőművészetről

Ozsváth Zsuzsa író, költő, képzőművész, az Újvárad irodalmi és művészeti lap webszerkesztője, teatrológia szakos hallgató, az Élő Várad Mozgalom és a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Első verseskönyve Előző részek címmel 2020-ban jelent meg.

Nem szitokszó az olvasás – Interjú Székely Zoárd íróval

Egy újabb írógeneráció színre lépése mindig nagy öröm az olvasni szerető közönség számára. Az 1993-ban született, friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas Székely Zoárddal pályakezdéséről, kortársairól, készülő regényéről beszélgettünk.

A megtalált versnyelv – Interjú Mezei Gáborral

Mezei Gábor közelmúltban megjelent, száraztenger című kötetével beírta magát a jelentős kortárs költők névsorába. A friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas lírikust pályakezdéséről, irodalmi elődeiről, versálmairól, terveiről faggattuk.

Idén is tizenhárman részesülnek Móricz Zsigmond-ösztöndíjban

Ösztöndíjas lesz Bánkövi Dorottya, Dima-Papp Attila, Gere Nóra, Juhász Kristóf, Kósa Eszter, Leczo Bence, Lévai Éva (Gubis Éva), Mărcuiu-Rácz Dóra, Mezei Gábor, Miklya Anna, Ozsváth Zsuzsa, Pataky Adrienn és Szabó-Biró Brigitta.

„Arra jöttem rá, hogy otthon itt vagyok”

„Habár Portugália is többször helyszíne a novelláimnak, úgy érzem, írás terén is Erdély, ez a két kultúra ütközőpontján levő térség, kicsit kaotikus, néha abszurd világ érdekel igazán, ahol a balkáni, ügyeskedő mentalitás keveredik a Nyugathoz való felzárkózás hajszolásával.” A Móricz-ösztöndíjas, Kézdivásárhelyen élő Borcsa Imolával beszélgettünk.

Meghirdették a Móricz-ösztöndíjat

Meghirdette a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) az idei Móricz-ösztöndíjat, amelynek időtartama a 2022. január 1-je és 2022. december 31. közötti időszakra szól. Az ösztöndíjat legfeljebb 13 személy nyerheti el.

„Senki sem köszönt vissza” – Fodor Janka íróval beszélgettünk

„Bennem örök kérdés, hogy amit írok, azt azok is megértik-e, akik külföldön, külföldiként élnek” – mondja Fodor Janka író, aki immáron hat éve Norvégiában él. Az identitása miatt fontosnak érzi, hogy naponta használhassa a magyar nyelvet. Az írás azóta talán még fontosabb része lett az életének, mint előtte volt.

„Írni nekem olyan, mint folyamatosan előzni próbálni egy kanyargós-szerpentines úton”

Sztercey Szabolcs 1991-ben született Gyergyószentmiklóson. A Móricz-ösztöndíjas szerző mérnöknek készült, végül filmrendezőnek tanult. Jelenleg rövidfilmeket rendez. Idén jelent meg Plüssbolygó című második kötete.

„Előbb lettem fanatikus focista, mint hogy írni megtanultam volna” – Interjú Regős Mátyással

Regős Mátyás 2015 óta publikál. Abban az évben alapított keresztény futballklubot és vették fel magyar–hittan tanári képzésre. Azóta két kötete is megjelent. Fociról, hitről, írásról és zenéről kérdeztük.

„Mintha egyszerre akarnám megélni a fiatalságot és az időskort” – Viola Szandra költő

Használt fényforrások címmel jelent meg Viola Szandra legújabb verseskötete. A szentesi származású, Móricz-ösztöndíjas költőnőt írásai mellett szerkesztői, műsorvezetői és performansz tevékenységeiről is ismerhetjük.

Ők az idei Móricz- és Örkény-ösztöndíjasok

Megjelent a fiatal íróknak és irodalmároknak, valamint drámaíróknak szóló Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjak 2021. évi nyerteseinek névsora. A Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetett ösztöndíjak célja, hogy tehetséges alkotóknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez.

Sétálni pszichedelikus rockzenére – Interjú Kopriva Nikolettel

Kopriva Nikolett író otthona Munkács; akkor is, ha Kisvárdán született. Szabad bölcsészetet és esztétikát tanult, de festészetből készült a felvételire. Átváltozó emberalakokról, természetről, otthonról és a társaságban születő egyedüllétről szólnak az alkotásai. A Móricz-ösztöndíjas szerzővel beszélgettünk.