musical
Zrínyi Miklós hőstettére emlékezünk
Ismét Szigetvárra figyel az ország, ugyanis 451 éve, hogy Zrínyi Miklós, a hős hadvezér halált megvető bátorsággal kirohant a várból a több ezer török katona közé, tudva, hogy ez a vesztét jelenti. Erről idén is megemlékeznek a Zrínyi Napok keretében, sőt: a kitörésről dokumentumfilm is készül. Minderről dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév elnöke beszélt az M1 csatorna műsorában.
Alföldi Róbert hegedűse
Rosta Mária és Alföldi Róbert ismét közös produkcióra készül. A Passio XXI. című, nagyszabású előadás után ezúttal a Hegedűs a háztetőn című musicalt dolgozzák fel, amely szeptember 10-én kétszer lesz látható a Sportarénában.
Billy Elliot visszatért!
A tavalyi premier sztárjaival, a gyerekszereplők között pedig új tehetségekkel látható ismét 22 előadásos nyári sorozatban a Billy Elliot – a Musical. Elton John és Lee Hall világhírű darabja június 30. és július 16. között szerepel az Erkel Színház műsorán, hogy aztán augusztus 23. és 27. között további hat előadás vezesse fel az új évadot.
Jön a Shrek musical!
Már nem kell sokat várni a népszerű animációs film, a Shrek rajongóinak, hogy a mese alapján készült musicalt Magyarországon is megnézhessék: Szente Vajk rendezését először jövőre, gyereknapon láthatja majd a közönség. Az ogre jelmezét Feke Pál ölti magára, Szinetár Dóra pedig Fiona bőrébe bújik.