Nagy Koppány Zsolt
Október 5-én történt
„Az ember lelke minden tettében visszatükröződik, a hazug ember nem lehet igazán művész” – fogalmazta az 1926. október 5-én elhunyt Jászai Mari színésznő. A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja 1872-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, amelynek – egyetlen, a Vígszínháznál töltött évadtól eltekintve – haláláig meghatározó művésze maradt. Mintegy 300 szerepet játszott. Különösen emlékezetesek voltak a görög tragédiákban, illetve Shakespeare, Schiller, Racine és Grillparzer műveiben nyújtott alakításai. Írásai és naplói ma is fontos kordokumentumok.
Húsz író indul a PIM idei Prózamaratonján
Az év novellaválogatottjában idén húsz író szerepel Az év novellái 2025 antológia szerzői közül. Az írásokat irodalmi folyóiratokból és portálokról válogatta a szerkesztő, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, kritikus.
Október 5-én történt
„Az írás megindulása vagy elapadása szerencsésebb hangulatú napon is kegyelmi állapot” – fogalmazta az 1917. október 5-én született Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító, Szabó Magda, aki regényesítette, tucatnyi alakváltozatban elénk tárta családfáját, felmenőinek történetét és saját gyermekkorát – sokrétű autofikciós szövegvilágot hozva létre ezzel.
Nagy Koppány Zsolt feltárja az írói lét műhelytitkait
Nagy Koppány Zsolt új kötete a tőle megszokott egyéni hangon szól nemcsak az irodalomról, hanem a világunkról is. Lát, rögzít és láthatóvá tesz.
A halott szerző a jó szerző, az élő olvasó a jó olvasó
Nagy Koppány Zsolt kiváló író, 2016-ban kapta meg a József Attila-díjat, idén pedig Magyarország Babérkoszorújával tüntették ki.
Nagy Koppány Zsolt nyerte a Magyar Írószövetség magyar széppróza napi novellaíró versenyét
A Magyar Írószövetség által szervezett magyar széppróza napi gálaest keretében zajló novellaíró verseny győztese Nagy Koppány Zsolt író. A gálán a verseny mellett koncert és Az év novellái 2025 antológia bemutatója várta az érdeklődőket.
Te lennél-e Jókai?
A Magyar Írószövetség koordinálásával Kárpát-medence-szerte megtartott események egyik fénypontja a novellaíró verseny, melyen idén Csender Levente, Gerencsér Anna, Kollár Árpád és Nagy Koppány Zsolt mérkőztek meg.
Az olvasóvá nevelésben elengedhetetlen a példamutatás: olvass te is, szülőkém!
Könyvjelző című sorozatunkban Bánkövi Dorottya író, költő, Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, Birtalan Andrea költő, valamint Muszka Sándor József Attila-díjas szerző számol be gyerek és irodalom kapcsolatáról.
Az utak rétegei
Mint mindent, ezeket a rétegeket is a rómaiak rakták le a legalaposabban; ők persze a görögöktől tanulták, bár érdekes módon híres görög útépítésekről nincs tudomásunk, igaz, a filozofáláshoz elég volt saruban battyogni a porban.