Nagy Mari

Április 26-án történt

Április 26-án ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházigazgató, rendező, aki pályafutása során a pécsi Nemzeti Színház, a Madách Színház, illetve a Mafilm társulatának volt tagja, majd – 1985 és 2016 között – a Radnóti Miklós Színházat igazgatta. A filmvásznon többek között az Álmodozások kora, az Apa, a BÚÉK!, a Csöpp szívem és a Ma este gyilkolunk című filmekben láthattuk.

Naplókból és szakácskönyvből készült előadások állítanak emléket a holokausztnak

Nyolc előadás, amely az emberi történelem legsötétebb óráiról szólva hívják fel a figyelmet a humanizmusra.

Május 9-én történt

1897-ben Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgóegyletet. Az első hivatalos és szabályos meccsen ők léptek pályára, egymás ellen játszva, kék-fehér és piros-fehér szerelésben a Csömöri úti Millenáris sportpályán. A végeredmény 5:0 lett a kékeknek. Az eseményről hetekig beszéltek Budapesten.

Fiatal csillagok, body horror és népmesei motívumok az idei Friss Húson

Az idei Friss Hús magyar versenyprogramjában 38 hazai alkotás – köztük jól ismert, nemzetközi fesztiválokon is díjazott művészek és most bemutatkozó filmesek munkái, élő szereplős filmek és animációk – szerepel. A filmrajongók ezeket, illetve a később nyilvánossá váló mellékszekció és nemzetközi versenyprogram darabjait május 30. és június 5. között tekinthetik meg a Puskin moziban.

„Szavak nélkül” – Nagy Mari színész Mituk néniről, Szűz Máriáról és más szerepekről

„Nem a színház választott engem, hanem én választottam őt. Szerepről szerepre újra bizonyítanom kellett, hogy nem pici és szemüveges nő vagyok csupán, hanem használható színész.” Nagy Marit legutóbb egy frissen bemutatott nagyjátékfilmben láttam, és abban éppúgy, ahogyan a valóságban, lenyűgözött, mennyi mindent képes szavak nélkül kifejezni. És hogy fantasztikus humora van.

Odaát – Szabó Mátyás: Látom, amit látsz

Hogy „itt”, idebent ki van, azt tudjuk, és néha már nagyon unjuk. De odaát? Az átlépés rendkívül kockázatos – lenne, ha csakugyan volna rá lehetőségünk. Szabó Mátyás filmje ezt a lehetőséget kínálja fel: az odaátra nyit ajtót.

Megérkezett a Látom, amit látsz előzetese

A két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét elmesélő, Látom, amit látsz című romantikus filmet a közönség először június 8-án Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztiválon, majd június 22-től országszerte a mozikban láthatja.

„Mindannyian képmutatók vagyunk"

A Nemzeti Színház hétvégi bemutatójáról kérdeztük a grúz rendezőt.

Elismerték a színművészeket

Nagy Mari, a Nemzeti Színház, Szabó Márta, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Gazsó György, a Radnóti Miklós Színház és Serf Egyed, a kaposvári Csiky Gergely színház művésze kapta idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat. Az Ivánka Csaba-díjat Nagy Zoltán, a Domján Edit-díjat pedig Märcz Fruzsina vehette át december 18-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett ünnepségen.