Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Sokszínű gyöngyszemek a Pesti Vigadóban

Változatos és színes műsorral lép közönség elé a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 17-én.

Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok

Egykori művészeti vezetőjére, Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Liszt és Rahmanyinov műveivel vasárnap a budapesti Müpában.

„Elemi kötelesség a legmagasabb minőség elérése” – Vashegyi György a Nemzeti Filharmonikusok következő évadairól

Majdnem a mesebeli hetes számú évig kereste főzeneigazgatóját a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár. Kocsis Zoltán halála, 2016. november 6-a után, 2017 tavaszától 2020 nyaráig Hamar Zsolt dolgozott az együttesekkel zeneigazgatóként vagy, ahogy rövidíteni szokták: az NFZ-vel. 2022. október 1-jével pedig Vashegyi György karmester került a legnagyobb magyar zenei társulat élére főzeneigazgatóként.

Glagolita mise a Pesti Vigadóban

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2022. október 18-án három zenei különlegességgel is kedveskedik. Két cseh és egy nagyszabású osztrák mű csendül fel ezen az esten. Mindhárom alkotás ritka vendég a hangversenytermekben. Dvořáktól egy hazaszeretettől áthatott szimfonikus darabot (Hazám-nyitány), Janáčektől (Glagolita mise) és Brucknertől (Te Deum) pedig egy-egy egyházi opust hallhatunk.

A Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncertje a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt, szeptember 25-én tartja évadnyitó hangversenyét.

Vashegyi György lett a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója

Több mint száz fellépést tervez a 2022/2023-es évadra a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ), amelynek élére októberben új főzeneigazgató érkezik Vashegyi György személyében.

Új vizeken a Nemzeti Filharmonikusokkal

A Nemzeti Filharmonikusok új évadának programkínálata igazi zenei utazást kínál, ahol a zenetörténet kincseit, ritkaságait fedezhetik fel a hangjegyek szerelmesei. Az új évad jelmondata is ehhez kapcsolódik: „Induljunk közös felfedezőutakra!”

Különleges hangszeres műveket is megszólaltatnak a Nemzeti Filharmonikusok az új évadban

Különleges hangszeres művek, egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek is szerepelnek a Nemzeti Filharmonikusok repertoárján a 2022/2023-as évadban.

Beethovennel a szabadban

A Nemzeti Filharmonikusok Beethovennel a szabadban címmel ad koncertet három szombat este is júliusban a martonvásári Brunszvik-kastély kertjében.

Legyen a zene mindenkié a magyar klasszikus zene napján

A neves muzsikus, Kocsis Zoltán születésének 70. évfordulóján, 2022. május 30-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nagyszabású koncertet ad a Zeneakadémia Nagytermében 19:30 órai kezdettel, A magyar klasszikus zene címmel.

Salzburgba utazik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar május 19-én és 20-án hangversenyt ad Salzburgban a Grosses Festspielhausban.

Pusker Júliával és Keri-Lynn Wilsonnal koncerteznek a Nemzeti Filharmonikusok

Beethoven és Brahms: a klasszika és a romantika két kulcsfigurája ígér tartalmas élményt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjén május 12-én este a Müpában.

Beethovennel a szabadban – A Nemzeti Filharmonikusok nyári martonvásári koncertsorozata

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar idén nyáron is gazdag műsorú Beethoven-hangversenyekkel várja közönségét Martonvásáron, a Brunszvik-kastély festői szépségű, történeti múltat idéző parkjában július 2-án, 9-én és 16-án.

Prága és a zene klasszikusai

A Nemzeti Filharmonikusok május 7-i koncertje Prága gazdag zenei kultúrája előtt tiszteleg a Zeneakadémián.

Egy tavaszi este Haydn társaságában

Április 7-én a Pesti Vigadóban a fúvós hangszereké lesz a főszerep.

A János-passiót adják elő a Nemzeti Filharmonikusok

Johann Sebastian Bach János-passióját adja elő csütörtökön a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Pesti Vigadóban.