Nemzeti Filmintézet
Indul a Fóti Filmstúdió fejlesztése
A tájékoztató szerint a minden idők legnagyobb állami forrásából megvalósuló stúdiófejlesztésben a Fóti Filmstúdió gyártói bázisa kapacitása csaknem ötszeresére bővül, a fejlesztés előkészítési munkái másfél éve tartanak.
Magyar helyszíneken forgatják az Alice Csodaországban filmet
Magyarország látványosságai keltik életre Lewis Carroll csodaországát a Get lost című amerikai–magyar koprodukcióban készülő nagyszabású mozifilmben.
Káel Csaba: a 120 éves magyar filmgyártást nagy értéknek tartja a cannes-i fesztivál
A 74. cannes-i fesztivál hivatalos programjában bemutatott négy magyar alkotást is beleértve a Nemzeti Filmintézet az elmúlt 120 év teljes magyar filmgyártását képviseli a rendezvényen, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon nagy értéknek számít – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek Cannes-ban.
Forog a Hétköznapi kudarcok
Cseh–magyar–olasz–szlovák koprodukcióban Kerekes Vicával az egyik főszerepben készül Grosan Cristina második mozifilmje. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő pszichodráma forgatása múlt héten kezdődött el Prágában.
A 120 éves magyar filmet ünnepelik a Magyar Mozgóképfesztiválon
Jankovics Marcellre emlékezik és a magyar filmgyártás 120 éves jubileumára irányítja a figyelmet a Magyar Mozgóképfesztivál, amely szombatig várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton-régióban.
Ők az Inkubátor pitchfórum nyertesei
A zsűri döntése alapján Podhradská Lea Apám lánya, Szeleczki Rozália Cicavízió, Hevér Dániel Valami madarak, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmtervei nyertek, és Sós Bálint Dániel a Minden rendbennel lett közönségdíjas. A Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Program pitchfórumát lelkes érdeklődés övezte, több mint kétszáz fős szakmai közönség előtt mutatkoztak be a legígéretesebb elsőfilmesek.
Szeptemberben kerül a mozikba a Szent Ignác útja
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotást premier előtt júniusban a Magyar Mozgóképfesztiválon, majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, szeptember 4-én mutatják be a hazai mozik. A forgatásról készült videó megtekinthető a Nemzeti Filmintézet YouTube-csatornáján.
Három mozifilm gyártását és nyolcvan mozit támogat a Nemzeti Filmintézet
Nemes Jeles László új alkotását, a 2010-es évek fiataljairól szóló generációs mozifilmet, a Csongor és Tünde animáció gyártását, valamint 80 mozit támogat a Nemzeti Filmintézet.
Nyolc magyar film premierje a Magyar Mozgóképfesztiválon
Négy nagyjátékfilm, három tévéfilm és egy dokumentumfilm premierjét is a Magyar Mozgóképfesztiválon tartják június 23. és 26. között.
Öt új magyar animációs sorozat készül
A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága a tévés bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő animációs alkotások támogatására kiírt pályázat keretében öt sorozattervnek szavazott meg összesen 427,8 millió forint gyártási támogatást.
Habfürdő – Zenés trükkfilm szívdobbanásra
Online mutatja be a Nemzeti Filmintézet (NFI) Kovásznai György frissen felújított, Habfürdő című animációs filmjét május 15-én és május 16-án az NFI Filmarchívum Igazgatóság videomegosztó csatornáján.
Hadik András legmerészebb huszárakciójáról készül mozifilm
A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszárvirtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, melynek során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint.
Eperjes Károly filmet forgat a kommunista diktatúra keresztényüldözéséről
Régi adósságát törleszti a magyar filmgyártás a Krisztus inge munkacímmel készülő egész estés filmmel, amelynek forgatása április közepén kezdődött el az egyik leglátogatottabb hazai keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn.
Törőcsik Mari emlékére
Ingyenesen megtekinthető szerda éjfélig a Nemzeti Filmintézet streamingplatformján, a Filmión az Édes Anna, a Teketória és a Szamárköhögés Törőcsik Mari felejthetetlen alakításaival.
42 alkotásnak szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet
Hét kisjátékfilm, 15 ismeretterjesztő film, kilenc animációs alkotás és 11 dokumentumfilm készülhet az NFI támogatásával.
Magyar fiatalok is szavazhatnak az Európai Filmakadémia díjáról
38 ország fiatalsága egy olasz–francia, egy norvég és egy ír–luxemburgi jelölt közül választja ki Európa legjobb filmjét április 24-én. Az idén rendhagyó módon online megrendezendő közös mozizásra április 13-ig lehet jelentkezni.