néptánc

Mihályi Gábor: Majdnem elvitt a folklórrendőrség

Modern táltosként köti össze a népzene szakralitását és érzéki örömeit, a hagyományok üzenetét a kortárs észjárással. Munkásságával azt bizonyítja, hogy az ősi, a lényegi dolgok mindig aktuálisak.

A néptáncosok idén is a pesti flaszteren ropják

Május 3-án rendezik meg a XIV. Táncház Napját, amely a népi kultúrához kötődő értékek, élmények és kapcsolatok ünnepe. A Hagyományok Háza által szervezett egész napos esemény hagyományteremtő szándékkal jött létre, hogy méltó módon mutassa be a külvilágnak az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit és közösségformáló erejét – azt a kulturális örökséget, amely immár több mint öt évtizede inspirál fiatalokat világszerte a hagyományos népművészet újraélésére, megőrzésére és továbbadására.

Pál István Szalonna: Nem faragjuk otthon egymás szobrát

Pál István Szalonna néptáncbemutatóra és bandájának jubileumára készül. Legfőbb vágya, hogy majd az utódainak adhassa át, amit a zenében megtalált és megteremtett.

A néptáncosok idén is dupla Arénát csináltak

Kétezer táncos közreműködő mellett több mint 15 ezren vettek részt a 44. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron a hétvégén, ahol átadták a Táncház Díját és a Táncház Érméket is.

A Fonóban indul az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Idén immár 44. alkalommal rendezi meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt a Táncház Egyesület. A fő helyszín idén is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, de április 4-én Halljunk szót…! címmel a Fonóban nyitó táncházzal veszi kezdetét a rendezvény.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Skanzenbe költözik

Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.

Néptáncelőadás kortárs irodalommal a kamaszkorról

A Fitos Dezső Társulat új előadása a kamaszlét határhelyzeteit, a kamaszokat foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba.

Tízéves fennállását ünnepli a Halmos Béla Program

A Halmos Béla Program március 29-én gálaesttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, így névadójának gazdag szellemi örökségét. Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egész életében arra törekedett, hogy mindenki örömét lelje a népzenében, annak akár hallgatójaként, akár előadójaként. A rendezvénynek a Hagyományok Háza színházterme ad otthont.

Pásztornap birkafőzéssel Budapesten

Hosszú évek kihagyása után ismét lesz Pásztornap a Fonóban: március 22-én a pásztorság még ma élő, jelentős képviselői érkeznek a Fonó színpadára. Már délutántól indul a birkafőzés, majd filmbemutató, dalos-táncos színpadi műsor, végül pedig hajnalig tartó mulatság várja az érdeklődőket.

A Fonóban ünnepel az ország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese

Fitos Dezső és Kocsis Enikő alkotópárosának előadásai autentikus gyűjtésekre épülnek, de a hagyománytisztelet mellett bátran kísérleteznek is. A Fitos Dezső Társulat három évvel ezelőtt költözött a Fonóba, jelenleg ők az ország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese. A művészcsapat több új előadással és a március 18-án nyíló, Lendületben című interaktív kiállítással ünnepel.

A nőiség jelképei és szimbólumai a tánc nyelvén elbeszélve

A női princípiumot állítja a figyelem központjába a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold című előadása március 8-án a Hagyományok Házában. A darab a Kárpát-medence néphagyományait dolgozza fel, a hagyományos táncok szimbólumrendszerének, valamint az egyes mozdulattípusok és térbeli formák hajdani jelentésének felmutatására vállalkozva.

Budapestre hozza a kolozsvári piacteret a Magyar Állami Népi Együttes

Izgalmas produkcióval várja az érdeklődőket a Magyar Állami Népi Együttes március 7-én a Hagyományok Házában: a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült műsorában a képzeletbeli kolozsvári piactér hangulatát varázsolja a színpadra a társulat, a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.

A néptánc művészeinek és ifjú tehetségeinek közös előadása a Hagyományok Házában

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a Magyar Állami Népi Együttes Közös ég alatt című előadását tekinthetik meg az érdeklődők március 2-án a Hagyományok Házában. Az előadás során a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncművészei és zenészei csatlakoznak a néptánc ifjú tehetségeihez.

A békési nyugtalanság hangja, a cigányság ösztöne és a románság tüze a Viharsarokban

Viharsarok címmel február 4-én mutatják be a Nemzeti Táncszínházban a Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Élő Táncarchívum sorozat következő darabját, ezúttal Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője rendezésében.

Milyen a Csoóri-szellemiség – és mit ad a mai kor fiataljainak?

Hogy lehet a népi kultúrában élni? És hogy lehet ezt a szenvedélyt, tudást és örömöt átadni, amit ezáltal nyerünk? Sánta Gergő és Sánta-Bíró Anna mondja el a Csoóri-sorozat legújabb filmjében.

A kortárs néptáncélet jelenségeiről indít beszélgetéssorozatot a Hagyományok Háza

Összerázás címmel indít új beszélgetéssorozatot február 6-án a Hagyományok Háza Szabadegyeteme a kortárs néptáncos közélet tematizálása céljából, a folkszcéna tudományos, művészeti és oktatási szereplőinek bevonásával. Az egyes alkalmak azonos szerkezet mentén kérdeznek rá és reflektálnak a táncművelés és táncműveltség aktuális trendjeire, jelenségeire.