novellapályázat

Ki volt az a lány Földvár felé félúton?

A magyar dalszerzés éve alkalmából Miről írták a dalt? címmel magyar dalok által inspirált novellák megírására hirdet pályázatot a Hangőr Egyesület és az általa működtetett Volt egyszer egy beatkorszak blog. A legsikerültebbeket közlik a blogon, a legjobbnak ítélt három szerzői pedig még pénzjutalomban is részesülnek.

Fotó- és novellapályázat ünnepli a Keleti pályaudvart

Keleti 140 címmel analóg és digitális fotópályázatot, valamint novellaírói pályázatot hirdet a MÁV a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából. A pályaművek beküldési határideje szeptember 30.

Novellapályázat Jókai Mór születésének évfordulója alkalmából

A Magyar Írószövetség és a Quasimodo Közalapítvány tárcanovella-pályázatot hirdet Jókai Mór születésének 200. évfordulóján. A kiírók Jókai kedvelt műfajának előtérbe helyezésével kívánnak emléket állítani a „nagy mesemondó”-nak. A pályázat jeligés, azon bárki indulhat, tematikus megkötés nincsen. A beadási határidő: 2024. november 30.

Kihirdették a Tamási Áron esszé- és novellapályázat győzteseit

Paál Zsolt Éhező földek című novellája és Vitéz Ferenc tanulmánya nyerte a fődíjat a Tamási Áron esszé- és novellapályázaton, amelynek nyerteseit szerdán díjazták a Magyar Művészeti Akadémián.

Megvannak a JCDecaux novellapályázatának győztesei

Fiatalkori szerelemről, mentális egészségről és a minőségi kapcsolatok megtartó erejéről szólnak a JCDecaux és a Magyar Telekom által közösen meghirdetett Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes alkotásai. A húsz legjobb ötperces novellát augusztus közepétől az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban olvashatják a járókelők, idén először pedig színpadra is állítják az egyik különdíjas alkotást.

Május végéig lehet jelentkezni az Álljon meg egy novellára! pályázatra

Május végéig várják a jelentkezéseket az Álljon meg egy novellára! című irodalmi pályázatra. A nyertes művek kikerülnek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületeire.

Mese- és novellaíró pályázatot hirdet gyerekeknek a BKV

Mese- és novellaíró pályázatot hirdet Gurulós történetek címmel általános iskolás diákoknak a BKV, a pályamunkák beérkezési határideje április 19-e.

Berta Zsolt lett a magyar széppróza napi novellaíró verseny győztese

A Magyar Írószövetség által szervezett novellaíró verseny győztese Berta Zsolt Márai Sándor-díjas író lett. A február 18-i gálán, melyet a magyar széppróza napja alkalmából tartottak, a verseny mellett filmpremier és antológiabemutató várta az érdeklődőket.