operaénekes

Mentorprogramot indított az Opera

OpeRajt néven indított mentorprogramot a jövő operaénekeseinek felkutatására a Magyar Állami Operaház. A zene világnapján meghirdetett új, országos tehetséggondozó kezdeményezés célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között.

Mély víz mentőmellénnyel

Ének, mozgás, színészmesterség, olasz nyelv, szerepgyakorlat – a Marton Éva Nemzetközi OperaStúdióban a fiatal művészek a legjobb helyről kapnak segítséget.

A legtöbbet rögzített operaénekesről írt könyvet az Operaház főigazgatója

A DFD100 Színe & fonákja című kötet tisztelgés Dietrich Fischer-Dieskau előtt, aki a zenei előadásmód és értelmezés fejlődésére nagy hatással volt, és ajánlás az elkövetkező énekes generációknak.

A legrosszabb, ha az énekes lelkét megtörik

Egy pici baranyai faluból érkezett a hazai opera-operett világ színpadaira. Horváth István tenor a 2025-26-os évad kamaraénekesi címét nyerte el.

Elhunyt Szűcs Márta énekművész

A Liszt Ferenc-operaénekes 2025. április 23-án hunyt el.

Magyar fellépővel nyílt meg a Sanghaji Tavaszi Zenei Fesztivál

Lehár Ferenc operettjeiből és Liszt Ferenc műveiből összeállított különleges, magyar tematikájú koncerttel nyitotta meg Rácz Rita szoprán énekesnő a jubileumi, 40. Sanghaji Tavaszi Zenei Fesztivált vasárnap este a több mint ezer férőhelyes Sanghaj Koncertterem színpadán.

A rosszul megválasztott szerep a hangra nézve halálos

A Magyar Állami Operaház örökös tagjainak sorába választották Fokanov Anatolijt, aki Rigolettóként debütált Budapesten és 1992-ben lett az Operaház tagja.

Farinelli, a párbajhős kasztrált kedvéért operaházat alapított a spanyol király

Háromszázhúsz éve, 1705. január 24-én született Farinelli, a leghíresebb kasztrált szoprán, akit minden idők egyik legnagyobb hatású operaénekesének tartanak. V. Fülöp és VI. Ferdinánd spanyol királyok udvari zenészének nevét a legtöbben a róla készült film nyomán ismerhetik.

Az év baritonjának választották, amikor Pavarotti lett a legjobb tenor – Miller Lajos 85

Január 23-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes, bariton, a Magyar Állami Operaház mesterművésze, a nemzet művésze, aki összesen hetvenöt operaszerepet énekelt, több mint húsz oratórium és koncert szólistája volt, és akinek tizenhárom magyar és három francia operalemeze jelent meg.

Önéletrajzi monodrámában önti ki a szívét Gulyás Dénes

A Helikon Kiadó gondozásában 2013-ban jelent meg Gulyás Dénes Mekkora Isten tenyere? című önéletrajzi kötete, amelyből nemzetközi hírű tenorunk személyes elbeszélésével kamaradarab készült.

Angelina Jolie átalakul Maria Callasszá

Megérkezett az előzetese a Maria Callasról szóló életrajzi filmnek, amelyben a világhírű opera-énekesnőt Angelina Jolie alakítja. A látványosnak ígérkező alkotás még ebben az évben a nagyközönség elé kerül.

Öt növendékkel kezdte meg működését a Marton Éva Nemzetközi Operastúdió

Négy magyar és egy osztrák énekes kezdi meg első félévét a Magyar Állami Operaház kétéves szakmai továbbképzésében.

Angelina Jolie hónapokig készült Maria Callas szerepére

A velencei filmfesztiválon augusztus 29-én mutatták be Pablo Larraín chilei rendező életrajzi filmjét, a Mariát. A címszereplő, Angelina Jolie egy sajtótájékoztatón mesélt a „majdnem hét hónapig” tartó felkészülésről, amellyel Maria Callassá – minden idők egyik legnagyobb operacsillagává – válhatott.

Nem a tervezett utat járja, hanem a megírtat

Ahol más megtorpanna, benne ott támad föl a küzdőszellem. Amikor más elégedett lenne, ő akkor kezd el keményebben dolgozni. Amikor más megpihenne, Topolánszky Laura akkor keres új kihívásokat.

Elhunyt Berczelly István operaénekes

Életének 86. évében szerdán elhunyt Berczelly István Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

Már lehet jelentkezni a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyre

2024 szeptemberében ismét megrendezik a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt Érsekújváron, melyet a Szlovákiai Civil Becsületrend polgári társulás hívott életre 2016-ban, és amely az elmúlt években a térség egyik legrangosabb zenei megmérettetésévé nőtte ki magát. Az énekversenyre idén is három kategóriában – opera, operett és musical – várják az énekesek jelentkezését.