Ópusztaszer

Történelmi barangolás és kemencés finomságok az emlékhelyek napján

Ópusztaszeren és Salgótarjánban is változatos rendezvények, tárlatvezetések, megemlékezések, helytörténeti séták és családi programok várják az érdeklődőket május 10-én, az emlékhelyek napján. Az emlékhelyek napját a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2016-ban szervezte meg először, hogy felhívja a figyelmet a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az Év Emlékhelye

Az immár tizedik alkalommal odaítélt elismerést pénteken adták át.

A két világháború közötti Magyarországról nyílt kiállítás Ópusztaszeren

Az új kiállításon azt a Magyarországot ismerhetik meg a látogatók, amelyben Klebelsberg Kunó élt és dolgozott.

„Paraszt Párizs” egyszerre lokálpatrióta és befogadó

Ezúttal délkeletre, Csongrád-Csanád vármegyébe utazott az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat stábja.

Mustkóstolással és paprikafűzéssel ünneplik Szent Mihályt

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Borszűrő Szent Mihály ünnepe alkalmából a vendégek szombaton hagyományos mesterségek bemutatóin vehetnek részt, részesei lehetnek egy alföldi szüretnek, frissen préselt mustot kóstolhatnak és azt is megismerhetik, hogyan dolgozták föl a egykor a fűszerpaprikát Szeged környékén.

Alapítványt hoztak létre az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatására

Alapítványt hozott létre a Szeged-Csanádi Egyházmegye az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark üzemeltetésének és fejlesztésének támogatására.

Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren

A kulturális bemutatók mellett lovas ügyességi verseny, bábszínházi előadások és gyermekprogramok várják a látogatókat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban.

Borszűrő Szent Mihály ünnepe Ópusztaszeren

Frissen préselt must, kiváló újborok, múltidéző programok és hagyományos mesterségek bemutatói várják azokat, akik szombaton ellátogatnak Borszűrő Szent Mihály ünnepére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba.

Vince-napi vesszővágás Ópusztaszeren

Ópusztaszeren szombaton megjósolják, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák.

Gépgyűjtemény Ópusztaszeren

Mezőgazdasági gépgyűjteménnyel gazdagodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, az új állandó kiállítást szombaton adták át.

Paprikatörténet

A szegedi paprika történetéről nyílt kiállítás az ópusztaszeri emlékparkban.

Szarmaták Ópusztaszeren

2019. május 17-én, pénteken megnyílt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark új kiállítása Szarmaták: mítosz és valóság címmel.

Jubileum Ópusztaszeren

Programsorozattal ünneplik az Árpád-emlékmű 1896-os felavatásának 120. évfordulóját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A jubileum alkalmából először lesz látható egy helyen a két magyar történelmi panorámakép: a Feszty- és a Bem-Petőfi körkép – jelentette be Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője június 20-án.