Ország Lili

Holdjáró kronográfra is lehet licitálni a BÁV-aukción

A NASA legendás kronográfja a BÁV Art 86. Művészeti Aukcióján kerül kalapács alá. A gyűjtőket és licitálókat prémium órák, Zsolnay kerámiák, art deco bútorok és klasszikus festmények is várják.

Berény Róbert fő műve 38 millió forintért kelt el

Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása 38 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus műveket felvonultató őszi árverésén. Az aukciós anyag különlegességét egy magyar festőzseni évtizedek óta lappangó remekműve is fokozta: Batthyány Gyula triptichonja 13 millió forintért talált új tulajdonosra.

Október 1-jén történt

„Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé” – mondta a ma nyolcvankettedik születésnapját ünneplő ötszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer, Jean-Jacques Annaud, A Medve, A szerető, a Hét év Tibetben, A tűz háborúja és az Ellenség a kapuknál alkotója.

Augusztus 8-án történt

1981. augusztus 8-án hunyt el Hajnóczy Péter Füst Milán-díjas író, A halál kilovagolt Perzsiából és a Jézus menyasszonya szerzője, akinek legendájához önpusztító életmódja, alkoholizmusa és depressziója is hozzátartozott. Egy naplójegyzetében így vallott iszákosságáról: „Alkoholizmusom egyben sajátos világnézet is, politika és vallásos meggyőződés némi öngúnnyal fűszerezendő keveréke. Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget, amelyet kétségbeesett könyörgéssel Jézusnak ajánlottam fel.”

Ország Lili Kiscellben

A Bolyongások – Ország Lili Kiscellben című tárlat mintegy ötven festményt és hetven grafikai lapot mutat be. A kiállítás célja új tudományos eredmények közvetítése. A tárlat alkalmából megjelenő monográfia alapja a kurátor, Árvai Mária 2019-ben írt doktori dolgozata és az ahhoz kapcsolódó tízéves kutatómunka.

Fellapozott egy Michelangelo-albumot, majd a műgyűjtés mestere lett

Kolozsváry Ernő a 20. századi magyar művészeti világ egyik legjelentősebb gyűjtőjeként, politikusaként Győr kulturális fejlődésének egyik meghatározó alakja volt.

Október 1-jén történt

1869-ben ezen a napon a világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első levlap két krajcárba került. Ezután a levelezőlap világszerte viharos gyorsasággal hódított teret.

Október 1-jén történt

1869-ban ezen a napon a világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első levlap két krajcárba került.

Keserü Ilona képe lett a Virág Judit Galéria aukciójának legdrágábban eladott tétele

Keserü Ilona 28 millió forintért leütött, Kócos nap című alkotása lett a Virág Judit Galéria vasárnap este Budapesten tartott, 10. háború utáni és kortárs aukciójának legdrágábban elkelt tétele.

„Nevettetésre és nevetésre vágyom” – Ország Lili elfeledett tévéfelvétele

Mostanáig senki nem tudott annak a 45 évvel ezelőtt készült televíziós riportnak a létezéséről, amely most került elő Ország Liliről.

Akiknek a Bábszínház volt a nyugalom szigete

A Tiltottak menedéke című kiállítás arról a korról mesél, amikor a Bábszínház égisze alatt alkotott Bálint Endre, Ország Lili, Bródy Vera, Márkus Anna és Jakovits József.

Őszi árverés a Kieselbach Galériában

Mattis Teutsch János, Vaszary János és Plány Ervin kiemelkedő alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők a Kieselbach Galéria őszi árverésen, amelyet október 7-én tartanak Budapesten. Az árverésre szánt 225 tétel közül a galéria 24 millió forint kikiáltási áron kínálja az érdeklődőknek a három festő egy-egy alkotását. A tételek között sokak mellett megtalálhatóak még Ország Lili, El Kazovszkij és drMáriás művei is.

Labirintus a Nemzeti Galériában

Tudta például, hogy a Dörmögő Dömötör című gyermekmagazin egy időben Ország Lili illusztrációival jelent meg? Kiderült a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum+ elnevezésű programjából, ahol Gergye Krisztián koreográfus színpadra álmodta a híres festőművész életét, és első ízben mutatta be azt február 16-án.