Pécs

Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

Több mint száz program, nemzetközi fényfestőverseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.

Megújult a világörökség részét képező Ókeresztény Mauzóleum Pécsen

Befejeződött a világörökség részét képező pécsi Ókeresztény Mauzóleum rekonstrukciója Pécsen. A műemlék fejlesztését egy csaknem 900 millió forintos támogatással járó európai uniós pályázat részeként valósították meg.

Népszerű könnyűzenei fellépők és szabadtéri mozi a pécsi sétatéri rendezvényeken

Az Anna & The Barbies, a Besh o Drom, a Ganxsta Zolee és a Kartel, az Anima Sound System és Oláh Ibolya is fellép a pécsi Sétatér Fesztiválon június 22. és 26. között, majd a Gasztro Sétatér szabadtéri mozival várja a látogatókat egészen július 7-ig.

Három koncerttel várja a közönséget a Püspökvári Zenés Esték Pécsen

Három koncerttel és a pécsi püspökség boraival várja a közönséget a Filharmónia Magyarország NKft. (Filharmónia) a hagyományos nyári koncertsorozatán, a Püspökvári Zenés Estéken Pécsen.

Nemzetközi egyetemi színházi fesztivált rendeznek Pécsen

Hét országból tíz társulat mutatkozik be a június 14. és 18. között zajló 11. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon Pécsett.

Felújítják a pécsi Tiszti Kaszinót

Visszanyeri régi fényét a pécsi Király utca ikonikus épülete, a Tiszti Kaszinó (korábban Nemzeti Kaszinó, Fegyveres Erők Klubja). A Mathias Corvinus Collegium (MCC) előkészítette az ingatlan tervezését, összeállította a tervezési programot. Jelenleg az épület tervezőjének kiválasztása, a közbeszerzési eljárás zajlik, amely hamarosan a végéhez közelít.

Pécsen láthatók a váci domonkos kripta kincsei

Különleges, nem hétköznapi kiállításnak ad otthont június 9-től a Janus Pannonius Múzeum (JPM) Néprajzi Osztálya.

Zenével a menekült gyermekekért

A Pannon Filharmonikusok 2022 márciusában tárgyi adománygyűjtést kezdeményezett az ukrán háborús menekültek részére a Katolikus Karitász pécsi szervezetével együttműködésben, a ZSÖK Nkft. támogatásával, két májusi koncertjének bevételéből pedig az Ukrajnából Magyarországra menekült családok gyermekeit támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz eljuttatott pénzadománnyal.

Több mint száz program a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon júliusban

Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló Zsolnay Fényfesztiválon.

Victor Vasarely munkássága előtt tisztelgő fesztivált rendeznek Pécsen

A Pécsi Nemzeti Színház Victor Vasarely pécsi születésű festő és szobrász előtt tiszteleg a kétnapos programsorozattal május 27–28-án.

Műalkotásokkal hív űrutazásra a pécsi m21 Galéria

Május végén mintegy 450 millió forint értékű, 65 művész 250 műalkotását felvonultató kiállítás nyílik a pécsi Zsolnay-negyedben, az m21 Galériában Az űr –alternatív kozmoszok címmel. A többek között Victor Vasarely, Kondor Béla, Ország Lili, Révész László László munkáit bemutató lenyűgöző tárlat az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát állítja a középpontba.

Három alkalommal is fellép a beregszászi színtársulat a hónap végén Pécsen

Három alkalommal adja elő Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeményéből alkotott színdarabját a beregszászi társulat a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) meghívására májusban. A baranyai intézmény a kárpátaljai társulat támogatására biztatja publikumát.

Megkezdődött a régészeti múzeum felújítása Pécsen

Több mint 1,3 milliárd forintos beruházással újul meg európai uniós forrásokból a pécsi székhelyű Janus Pannonius Múzeum régészeti kiállítótere a baranyai megyeszékhelyen.

Vasarely-etűdök Miskolcon, Győrben és Pécsen

A Bartók Tavasz részeként április 28-án Miskolcra, május 9-én Győrbe, május 28-án pedig Pécsre érkezik a Pécsi Balett produkciója, melyet a világhírű, magyar származású képzőművész, Victor Vasarely munkái ihlettek.

Radnai Endre műgyűjteménye a pécsi Modern Magyar Képtárban

Pictores minores címmel kiállítás nyílik Radnai Endre műgyűjteményéből a Modern Magyar Képtárban április 29-én, pénteken 16 órakor.

Átadták az August Senoa Horvát Klub felújított épületét Pécsen

Átadták a pécsi August Senoa Horvát Klub felújított épületét csütörtökön. A mintegy ötvenmillió forintos beruházás a magyar kormány támogatásával valósult meg.